Gazdaság

INTERJÚ BOTOS KATALINNAL – “A legtartósabb az átmenet”

Az Antall-kormány első pénzügyminisztériumi politikai államtitkára, későbbi tárca nélküli minisztere, aki 1992 és 1994 között az Állami Bankfelügyelet elnöki tisztét töltötte be, lapunknak adott interjújában kifejti: a kereskedelmi bankok szélesebb körű piaci felhatalmazásának híve. Nem tartja azonban tragikusan elhibázottnak a jelenlegi pénzügyi kormányzat törekvéseit sem.

Manapság számos kritika éri a részben Ön által elindított bankkonszolidációt. Mit szól hozzájuk?

– A bankkonszolidáció a fejlett piacgazdaságokban is kényszerűség. A szocializmusban a vállalatok döntően hitelből gazdálkodtak, így piacaik összezsugorodása után törvényszerű volt, hogy nem fizették vissza a tartozásaikat. A gazdaság összeomlásának megakadályozása ezért egyet jelentett a bankkonszolidációval.

A költségvetési és a fizetési mérleg egyensúlyának megbomlásával kapcsolatban is elhangzanak vádak az előző kormány gazdaságpolitikájával szemben.

– Az állami költségvetés 1990-ben még gyakorlatilag elhanyagolható hiánnyal zárt. Rabár Ferenccel már hivatalba lépésünk pillanatában megkezdtük a pótköltségvetés készítését, aminek meg is lett az eredménye. A következő években azonban törvényszerűen duzzadt fel a hiány. Jelentős szerepe volt ebben a KGST összeomlásának, valamint az irreális feltételeket teremtő csődtörvénynek. A Nemzetközi Valutaalap persze szigorú pénzügypolitikát követelt, de a transzformációs válság egészét nem lehetett egy az egyben lenyeletni a lakossággal. Ezzel együtt világosabbá kellett volna tenni a helyzetet a közvélemény előtt. Azt kellett volna mondanunk: szabadság és demokrácia van, de a nyugati kocsi megvételével még várni kell néhány évet. Csakhogy a mai közhangulatot, amely minden türelmetlenségével együtt sokkal beletörődőbb az öt évvel ezelőttinél, nem vehetjük alapul az akkori idők megítélésénél.

A fizetési mérleg egyensúlyromlásának egyébként két alapvető oka volt: a hazai ipar védelmének hiánya és az inflációs félelem miatt felülértékelt forint. A tavalyi nagyarányú leértékelés mellett már bevezethette a kormány a vámpótlékot; korábban, megelőző jelleggel azonban ezt az eszközt csak komoly fizetésimérleg-nehézségekre hivatkozva lehetett volna bevetni. Bokros Lajos számos lépése valóban a hibák korrigálására irányult, még ha módszereiben sokszor kifogásolható is volt. Azt is el kell ismerni, hogy ma nagyobb összhang van a fiskális és a monetáris politika között, mint korábban bármikor.

Ezek szerint Ön támogatja a jelenlegi pénzügypolitikát?

– Természetesen vannak komoly fenntartásaim. Először is nem szerencsés az úgymond koraszülött jóléti államról beszélni, mert az emberek nagyon is megdolgoztak az úgynevezett túlfogyasztásukért. Nem ők tehetnek arról, hogy a KGST-aktívumot a tőkés – soha vissza nem fizethető – passzívum, vagyis az ország adósságállományának terhére finanszírozták. Persze szakmailag – ha a külső fizetőképességet meg akarjuk őrizni – aligha lehet kifogásolni a kemény monetáris szigort. Ugyanakkor félő, hogy az öngondoskodó biztosítás kiépülése nem képes lépést tartani a szociális ellátórendszerek leépítésével. Európában azonban nem lehet a távol-keleti országok társadalombiztosítási színvonalára berendezkedni, ezért a mi élőmunka-költségeink hosszú távon magasabbak lesznek az ázsiai versenytársakénál. Ezért nem hiszek az exportvezérelt növekedésben. Hogy a folyamatok végül milyen irányt vesznek, az ma még nem tudható. Egyelőre csak az látszik, hogy a legtartósabb az átmenet.

Véleménye szerint mekkora az Antall-Boross kormányok felelőssége az ország külső eladósodásában?

– És a mostani kormányé?! De hogy válaszoljak a kérdésre: a felhalmozódott mintegy 33 milliárd dolláros bruttó adósságállományból 23 milliárd a szocialista korszak öröksége. Az ezen felüli tízmilliárdos növekménynek talán a feléről mondható, hogy felgyülemlése ésszerűbb gazdaságpolitikával esetleg elkerülhető lett volna. A fennmaradó összeg viszont a vállalkozói szektor külföldi hitelfelvételeiből adódik, s mint ilyen, produktív tőkebeáramlást jelent.

Ezzel együtt a külső eladósodottság jelenlegi mértéke aggodalomra ad okot. Az országra nehezedő adósságszolgálati teher a tőkepiac fejlődésére is rányomja a bélyegét, hiszen infláció mellett a kamat mindig magasabb, mint az összeszűkülő gazdaságban elérhető hozam. A pénzügyminiszter ezt a spirált akarja megtörni. Ám embertelenül nehéz a feladata, mert az infláció alapja nem a “koraszülött jóléti állam”, hanem az eladósodottság.

Hogyan értékeli a pénz- és tőkepiaci szabályozás átalakításának terveit?

– Induljunk ki az alapokból! A reálszféra külső finanszírozása két formában valósítható meg: részvényjegyzéssel és hitelnyújtással. A pénzügyi szervezetek – bankok, brókercégek, biztosítótársaságok – feladata a tőkeáramlás biztosítása. Ennek optimalizálása szempontjából nagyon fontos az egyes szervezettípusok közti tulajdonlási kérdések szabályozása. Egy életbiztosító esetében például, amelynek fizetési kötelezettségei hosszú távon jelentkeznek, előfordulhat, hogy banki tulajdonosa rövid távú érdekei felülkerekednek a biztonságos üzletmenetre vonatkozó biztosítói elvárásokon. Emiatt több országban – így Ausztriában, Franciaországban, Svájcban vagy az Egyesült Államokban – jelentősen korlátozzák a bankok és a biztosítók közötti kereszttulajdonlást. Magyarországon nem létezik ilyen tiltás. Igaz, a nyolcvanas évek közepétől, az általános liberalizáció közepette világszerte általánossá vált az effajta összefonódás.

Mi a helyzet a bankok és a brókercégek kapcsolataival, illetve az előbbiek közvetlen értékpapír-piaci szerepvállalásával?

– A világ az értékpapírosodás felé halad, a banki és az értékpapír-piaci szektor közötti határok egyre inkább elmosódnak. Az Egyesült Államokban egykor a bankot birtokló holdingoknak nem is lehetett brókercégük, de az effajta elkülönítést ott sem tudták fenntartani. Németországban pedig soha nem is létezett a két terület szétválasztása. Egy – szerintem a fejlődés alapvető irányát jelentő – univerzális bankrendszerben mindegy, hogy a bank hitelt ad vagy lejegyzi a részvényeket. Persze, a bank nem akar örökre bennmaradni a cégben, hiszen ez számára megnövekedett kockázatot jelent. Így valódi befektetőt keres, hiszen az a jó bank, amelyiknek nincs egy fillér kockázatos követelése sem, csak rengeteg haszna.

Ön most, ha jól értem, egy befektetési bank működéséről beszél.

– A befektetési bank sajátossága, hogy különösen nagy figyelmet szentel a forrásgyűjtésnek, ért a cégelemzéshez, és megfelelően kezeli ügyfelei rábízott vagyonát. Fizetési forgalmat viszont csak a kereskedelmi bank bonyolíthat le, amely így tisztában van azzal, hogy a nála számlát vezető társaságnak fizetnek-e a vevői, nyomon követi a cég pénzügyi helyzetének alakulását, és azonnal észreveszi, ha romlik a cash-flowja. Mondhatni: “Lát minden bűnt és minden jócselekedetet.” Ezért kulcsfontosságúak a pénzügyi holdingokban a kereskedelmi bankok.

A holdingok kialakulása megfelel a magyar gyakorlatnak.

– Így van, és ezt én is helyesnek tartom, bár ezzel kapcsolatban is felmerül jó néhány kérdés. A kereskedelmi bankból, befektetési bankból, esetleg egy alapkezelő társaságból, faktoring- vagy lízingcégből álló pénzügyi holdingok esetében – ha a kereskedelmi bank az alapító – óhatatlanul felvetődik a kapcsolt hitelezés problémája. A hatályos szabályok szerint ugyanis a pénzintézet nem adhat korlátlanul hitelt egy, a tulajdonában lévő vállalkozásnak. Emiatt pénzét alaptőkeként kell elhelyeznie a holdinghoz tartozó pénzügyi társaságoknál, szavatolótőkéjéből le kell azt vonnia, így csökken a mozgástere az egyéb banki műveletekben. Ugyanakkor a hazai pénzintézetekkel szemben versenyelőnybe kerülnek a külföldi tulajdonú magyarországi bankok és brókercégek, mivel utóbbiaknak a bank általában nem tulajdonosa, csak a két társaság külföldi székhelyű anyabankja közös, így nincsenek korlátai a banki finanszírozásnak.

Mit javasol Ön ehhez képest?

– A tevékenységek elkülönítése és a törekvés a kockázatok tőkével való megfelelő szintű lefedezésére: világjelenség. A kérdés csak az, hogy hol van a magyar tőkepiac fejlesztését elősegíteni képes mennyiségű tőke, és hol található a kockázatok felméréséhez szükséges szakértelem. Megjegyzem, egy, az utóbbit firtató, banki körökben két éve végzett felmérés eredménye nem mutatott igazán kedvező képet. Azóta talán némileg javult a helyzet.

Perspektivikusan, úgy gondolom, a holdingok jelentik majd a megoldást. A piac fejlődésének mai szakaszában azonban szerintem, saját tőkeerejük mértékéig, a kereskedelmi bankoknak is lehetőséget lehet adni értékpapír-befektetésre. A kockázatok jellege ugyanis alapvetően nem aszerint tér el egymástól, hogy ki végzi a tevékenységet. Amikor a befektetési bank értékpapírt ad el, nevének garanciáját bocsátja áruba. Ha a vevő rosszul jár a papírral, a társaság hitelét veszti. Általános szabály, hogy olyan papírt le sem szabad jegyezni, amely kibocsátójának nem szívesen adnánk hitelt.

Ugyanakkor a hitelelbírálásnál is azokat a szempontokat kell figyelembe venni, amelyek a kibocsátási tájékoztatóban szerepelnek. Persze, a befektetőt félre is lehet vezetni, és ez kétségkívül kockázatot jelent. A cég folyó műveleteit figyelemmel kísérő bank ugyanis előbb szerez tudomást az esetleges pénzügyi nehézségekről, mint a többi piaci szereplő. Így – helyzetével visszaélve – még idejében túladhat a részvényeken.

Mellesleg volt már rá példa, hogy külföldön – Németországban – a bíróság ilyen esetben súlyos kártérítésre ítélte az adott bankot, a befektetők félrevezetésére hivatkozva. A kereskedelmi bank információs előnye mindig meghatározó, és ezt nem szívesen adja ki a kezéből még a saját brókercégének sem. Valójában a magyar értékpapír-, illetve bankfelügyeleti szabályozások sem lesznek igazán különbözőek a bankok és a brókercégek esetében, hiszen az értékpapírok napi árának az utóbbiak esetében is fedeznie kell a céggel, illetve az üzletággal szemben mindenkor fennálló követeléseket.

Ön tehát egyértelműen az univerzális bankrendszer híve.

– Félreértések elkerülése végett: nem mániákusan. A dolog lényege a kockázatok elkülönített mérése és nyilvántartása. Ezt nevezik a hitelezési és az értékpapír-piaci tevékenység között húzódó kínai falnak. Ha a két terület nincs megfelelően elválasztva, akkor szervezeti formától függetlenül veszélyek rejlenek a bennfentes kereskedelem, a piac-befolyásoló akciók lehetőségében, ami valószínűsíthetően valóban nagyobb az egységes intézményben. Az alapkérdés tehát mindig az, hogy tisztességes üzletpolitikát folytat-e az adott pénzintézet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.