Ősszel pályázatot ír ki az OKM a Nemzeti Színház igazgatói tisztjére – jelentette be Hiller István a színház jelenlegi vezetőjével tartott hétfői találkozón. A kulturális miniszter bejelentette, hogy nem tervezik összevonni, sem eladni a Pesti Magyar Színházat és a Nemzeti Színházat.
Következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet a Premier League-ből kiesett Watford magyar támadója. A Bundesliga elmúlt szezonjának aranyérmese, a VfB Stuttgart Marco Streller helyére igazolná Priskin Tamást.
A pénteki viharos amerikai premier után sem látszik csillapodni a rajongók és kiábrándultak vitája a neten. Az elemzők egy része többet várt az Apple új játékszerétől.
Második felfújható űrmoduljának Föld körüli pályára állításával újabb lépéssel került közelebb a milliárdos Robert Bigelow magánűrállomásának megvalósításához.
A paraguayi és az argentin válogatott is magabiztos győzelmet aratott a C csoport második fordulójában a 42. labdarúgó Copa Americán. A gauchók öröme azonban nem felhötlen, mivel Hernan Crespo súlyosnak tűnő sérülése miatt feltehetően már nem játszhat a tornán.
Ötmillió forintra lehet bírságolni azokat a földhasználókat, akik nem irtják ki a parlagfüvet, míg belterületi telektulajdonosoknál a legnagyobb büntetési tétel 750 ezer forint egy július 1-jétől életbelépő jogszabály szerint . A hatóság elvégezheti a kaszálást a tulajdonos tudta nélkül, majd benyújthatja a számlát. Az allergológus szerint a durva büntetés nem megoldás.
A ENSZ illetékes szerve hétfőig tartó ülésén 22 új helyszínt vett fel, és - eddigi története során először - egy helyszínt, az ománi antilop-rezervátumot törölt a Világörökség listáról. Felkerült többek közt a Sydney-i Operaház, Bordeaux, Korfu, a Galapagos-szigetek, valamint a tenerife-i Teide Nemzeti Park.
A világelső Justine Henin negyedik sikerével bejutott a negyeddöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon, ahol a lesérülő majd - némi szerencsével - továbbjutó Serena Williamsszel találkozik. A háromszoros wimbledoni győztes testvére, Serena a következő körben az orosz Maria Sarapovával találkozik.
A januári tisztújítást, s a májusi kongresszust követően újjáalakultak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) különböző bizottságai; hétfőn megérkezett a magyar szövetségbe (MLSZ)a hivatalos értesítés arról, hogy Kisteleki István alelnökként, Füzesi Zsolt és Ragadics Ferenc pedig tagként tevékenykedik majd egy-egy testületben.
Világliga az Unicum Kupáért elnevezéssel rendezik meg a Margitszigeten azt a pólós sorozatot, amelynek keddi nyitányaként a magyar férfiválogatott a horvátokkal mérkőzik meg, majd a folytatásban további három válogatott bekapcsolódásával, szerdától vasárnapig zajlik a Vl egyik európai csoportselejtezője.
„Május 24-én találkoztunk Nórával, akkor megbeszéltük, hogy külön folytatjuk tovább pályafutásunkat” – nyilatkozta az MTI-nek Elek Attila, megerősítve a sajtóban korábban megjelent híreket Hoffmann Nórával alkotott jégtáncpárosuk felbomlásáról.
Kassák Lajos író, költő, képzőművész, esszéista születésének százhuszadik és halálának negyvenedik évfordulója alkalmából nyílt nemzetközi kiállítás vasárnap budapesten a Kassák Múzeumban.
Hétfőn délelőtt kigyulladt a jövő évi pekingi olimpia asztalitenisz-versenyeinek otthont adó csarnok. Hírügynökségi információik szerint az egyik munkás okozhatta a tűzet. Sérültek nincsenek, az épület időben el fog készülni.
Hétfőn bezárt az akropoliszi múzeum eddigi épülete, amelyből a szobrokat a jövőre megnyíló új épületbe költöztetik át – közölte a görög kulturális minisztérium.
Az 1970-es évek óta Svájc átlaghőmérséklete kétszer gyorsabban emelkedik, mint az északi félteke átlaghőmérséklete – jelentették be az elmúlt száz esztendő mérési adataira hivatkozva svájci klímakutatók.
Nem forgathat dokumentumfilmet Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökről Oliver Stone, mert az amerikai filmrendező "a nagy sátán része", Hollywood pedig a hatalom "játékszere" - jelentette a FARS iráni hírügynökség.
Rekordot állított fel az Amazon internetes könyvkereskedőnél J.K. Rowling hetedik és egyben utolsó Harry Potter-könyve: közel 1,6 millió példányt rendeltek meg világszerte a július 21-én megjelenő könyvből.
A brit pedagógus szakszervezet vezetője bírálta a mobil készülékekkel felvett erőszakot és a tanárok elleni lelki és testi támadásokat. Véleménye szerint a mobil szétzilálja az oktatást.