Alföldi Róbert lesz 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön.
A Bayern München trénere hivatalosan januárban jelenti be, hogy a szezon végéig szóló szerződését meghosszabbítja-e. Több jel is arra utal, hogy a két BL-győzelemmel büszkélkedő Ottmar Hitzfeld nem marad a német rekordbajnoknál.
Igazán eseménydús idényt tudhat maga mögött a Forma-1 2007-ben. Az idei év nem szűkölködött meglepetésekben, fordulatokban, izgalomban, jól érzékelteti ezt, hogy idén szinte közhellyé kopott a kifejezés, "évek/évtizedek óta nem láttunk ilyet". De mik is történtek idén?
A karácsonyi premierhét mozijai pszichénk önfeledettebb, fantáziálásra hajlamos, gyermeki felét szólítják meg. (No meg nyilván a kicsiket.) Itt van rögvest a Macskafogó 2. – A sátán macskája. Érkeznek továbbá a muzsikus kisállatok: Alvin és a mókusok. S amíg Hilary Swank síron túli szerelem lehetőségével kecsegtet (P. S. I Love You), Nicolas Cage azzal, hogy minden rejtélyre fényt derülhet (A nemzet aranya – Titkok könyve).
A kultikus rajzolt teremtményeire (Gusztáv, Grabowszki) erősen hasonlító Ternovszky Béla rendezőt, illetve mindkét Macskafogó-film figuráinak megtervezéséért felelős munkatársát, Maros Zoltánt a Macskafogó 2. – A sátán macskája sajtópremierjét követően a budapesti Corvin moziban sikerült diktafon-végre kapnunk. Íme.
Négy napon belül a második vereségét szenvedte el Rafael Benitez együttese. A bajnokságban a címvédő Manchester Unitedtól kaptak ki egy szerencsétlen góllal vasárnap, szerda este pedig a Ligakupa negyeddöntőjében egy másik nagyágyú, a Chelsea bizonyult jobbnak.
Tizennyolc közalkalmazottjától válik meg az Operaház, öt vezető magánénekesével pedig megszüntetné a közalkalmazotti jogviszonyt - írta a Magyar Nemzet.
Buda irányába lezárták a közúti forgalom elől a budapesti Nagykörutat csütörtök hajnalban a József körút és a Baross utca sarkánál, egy vízvezeték meghibásodása miatt. Egy meghibásodott villamos miatt pótlóbuszok járnak a 4-6-os vonalán.
Hogyan vásároljunk tipikus karácsonyi hozzávalókat? Mire kell odafigyelni? Mikor jó a hal, hús, káposzta? Ezekre a kérdésekre válaszol és hasznos tippeket ad Vipler György séf, akivel együtt jártuk be a Központi Vásárcsarnokot.
Az olasz Luca Toni négy gólt szerzett a Bayern Münchenben az Arisz elleni UEFA-kupa-csoportmeccsen, melyen a bajorok kiütéses győzelemmel alapozták meg a továbbjutásukat. És bár szerda este veszített, Juhász Roland csapata, a belga Anderlecht szintén bejutott a legjobb 32 közé a sorozatban.
Talmácsi Gábor motorversenyzőt, Szávay Ágnes teniszezőt, a férfi kardcsapatot, Angyal Zoltánt, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát, illetve Kuhárszky Zoltánt, Szávay edzőjét választották az év legjobbjainak a sportújságírók.
A Sports Illustrated nevű amerikai lap az idei év legtöbbet fejlődött női játékosának titulálta a fiatal magyar tehetséget, aki a 2007-es évet a világranglista 189. helyén kezdte, de jelenleg már a 20.
Szerda délután kiderült, hogy Jonny Evans az a manchesteri labdarúgó, akit nemi erőszakkal gyanúsít a rendőrség. A védő a Manchester United karácsonyi buliján került zűrös ügybe.
Lemondott Nedo Sonetti, az olasz labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Cagliari vezetőedzője, így Marco Giampaolo harmadszor is leülhet a szardíniai együttes kispadjára.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium rendelete alapján december 22-e (szombat) munkanap lesz, ezért 8.00 óra és 18.00 óra között fizetni kell a parkolásért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 2007-ben összesen 205 milliárd forintot fordított gyorsforgalmi utak építésre – mondta Reményik Kálmán, a társaság elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón.
Friss sajtóértesülések szerint a júliusra tervezett időpontnál már korábban sor kerülhet Bernard Hopkins és Joe Calzaghe félnehézsúlyú szupermérkőzésére, a walesi ugyanis karrierje vége felé nem akarja sokáig húzni az időt.
21,3 millió dollárért (3,7 milliárd forintnak megfelelő összegért) talált gazdára a Magna Charta egy 710 éves ritka példánya helyi idő szerint kedden a Sotheby's New York-i árverésén.
Kitette a Valencia keretéből Santiago Canizarest és David Albeidát a spanyol együttes trénere. A két korábbi alapember napjai meg vannak számlálva a klubnál, feltehetően már a januári átigazolási időszakban új egyesület után néznek.
A hobbitok visszatérnek a filmvászonra! Ezzel a karácsonyi ajándékkal lepte meg Peter Jackson A Gyűrűk Ura rajongóit, akik a trilógia után kíváncsian várták, hogy az új-zélandi rendező belevág-e egy újabb Tolkien-regény megfilmesítésébe.
Vizer László Máriusz üzletember, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke beszélt a FigyelőNetnek a magyar cselgáncsról, futballról és arról, milyen kapcsolatban áll Putyin elnökkel és Csányi Sándorral. Nézze meg videónkat!
Jamie Carragher kijelentette, hogy az új szövetségi kapitány kinevezése ellenére sem áll szándékában hazája színeit képviselni a válogatottban. A 34 éves játékos korábban nem zárkozott el a visszatéréstől, de a jelek szerint meggondolta magát.