Élet-Stílus

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) véglegesítette a női olimpiai selejtezőtornák csoportbeosztását és programját, ennek alapján a magyar válogatott a francia, a japán és a kongói csapattal csap majd össze Nimes-ben.
2008. 02. 15. 11:56
Új albumának turnéja keretében az R.E.M. is fellép az idei Sziget-fesztiválon. Augusztus 16-án a nagyszínpadon láthatja-hallhatja a Michael Stipe, Peter Buck és Mike Mills alkotta triót a közönség.
2008. 02. 15. 11:33
Sepp Blatter FIFA-elnökben ellenérzéseket váltott ki az az ötlet, mely szerint a 2010-2011-es szezontól kezdve Anglián kívül is rendeznének Premier League-meccseket. A nemzetközi szövetség első embere szerint ez az ügy jelentősen csökkentheti a szigetország 2018-as vb-pályázatának esélyeit.
2008. 02. 15. 10:49
A szezonban sokadszorra bizonyosodott be, hogy Franck Ribéry nélkül nem megy igazán a bajor sztárcsapatnak. A Bolton egygólos előnyt szerzett az Atletico Madrid elleni visszavágóra, a Tottenham, a Hamburg és a Fiorentina idegenben győzött az UEFA-kupában a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcok odavágóin.
2008. 02. 15. 08:18
Sinka László szerint a lányok gyenge szereplésének a mentális felkészületlenség volt az oka, a fiúk viszont parádésan teljesítettek, de egy rossz 20 perc miatt elúszott az olimpia. A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárával beszélgettünk az elmúlt hónapok világversenyeiről, és a magyar bajnokságról.
2008. 02. 15. 07:00
Az Arsenal és a spanyol válogatott középpályása angol lapjelentések szerint tárgyalni kezdett a londoniak vezetőivel szerződésének a meghosszabbításáról. Cesc Fabregast a jelek szerint hiába csábította a Barcelona.
2008. 02. 14. 20:48
A washingtoni védelmi minisztérium azt tervezi, hogy szétlövik azt az amerikai kémműholdat, amely elromlott, s rövidesen a Földre zuhan - közölték nevük elhallgatását kérő illetékesek.
2008. 02. 14. 18:32
A címvédő spanyol Alberto Contador dühöngve fogadta a hírt, hogy a doppingbotrányok miatt az idei Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői nem adnak indulási engedélyt csapatának, az Astanának.
2008. 02. 14. 17:10
Zöld zóna kialakítását tervezik Budapesten, és bevezetik a szállópor küszöbértékét. A Levegő Munkacsoport nagy előrelépésnek tekinti mindkét bejelentést. Demszky és Fodor is egyetért, bár a főpolgármester szerint a káros anyagok Budapest levegőjében még messze vannak az egészségügyi határértéktől.
2008. 02. 14. 17:05
Raúl és Iker Casillas megállapodott a Real Madrid labdarúgócsapatával szerződésük meghosszabbításáról, amely tulajdonképpen mindkettőjüknek garantálja, hogy a királyi gárdától vonuljanak vissza.
2008. 02. 14. 16:05
Harmadszor is meg kell műteni Ronaldót, aki a szerda esti, Livorno elleni bajnokin néhány percet töltött csak a pályán, majd súlyos sérülést szenvedett. Könnyen elképzelhető, hogy ezzel befejeződött a világbajnok és aranylabdás játékos karrierje. Egy rövid összeállítással tekintünk vissza Ronaldo páratlan pályafutására.
2008. 02. 14. 16:00
Valentin-napkor természetesen szerelmes filmekkel találkozunk a mozikban: itt a 9 és fél randi és a Szerelem a kolera idején. Erős szerelmek fűtik a Napkirálynő című, részben magyar gyártású animációt is.
2008. 02. 14. 14:45
Kevesebb mint 24 órával azt követően, hogy szerdán az angolok megnyerték a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára kiírt hatodik pályázatot, a klubnál már arról beszélnek: a labdarúgócsapat három éven belül a Bajnokok Ligája-selejtezőjében szerepelhet. Az új stadion ötmillliárd forintból épülhet fel.
2008. 02. 14. 11:12
A hazai K-1-közönség kedvence, a 26 éves és kétgyermekes Karacs Attila a hétvégén kvalifikálta magát az áprilisi amszterdami európai döntőre. A harcos-apuka az FN-nek adott interjúban beszélt a doppingszerekről, az otthonszülésről és a gyermeknevelés kihívásairól.
2008. 02. 14. 10:19
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) fegyelmi bizottsága négy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Torghelle Sándort, a Carl Zeiss Jena magyar támadóját. A futballista nem fogadta el az ítéletet, fellebbezését azzal indokolta, hogy sportszerűtlensége előtt ellenfele provokálta őt.
2008. 02. 14. 09:26
Dzsudzsák Balázs csapata, a holland PSV Eindhoven kétgólos előnyt szerzett, s a Juhász Rolandot a soraiban tudó belga Anderlecht is győzött a labdarúgó UEFA-kupában a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcok odavágóin.
2008. 02. 14. 09:18
Olvasói sztorik