A Csík Zenekar és a csíkszeredai Role együttes koncertjével kedden este nyílik Tusnádfürdőn a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amely másnap kezdi meg érdemi munkáját.
Szerdán kezdődik a Campus Fesztivál Debrecenben. A háromszáznál is több programot felvonultató rendezvényen olyan fellépőkkel várják a közönséget, mint a francia Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo vagy a Magyarországon is népszerű Boban Markovic Orkestar.
"Nem várok százezreket a Művészetek Völgyére, de akik eljönnek, azok biztosan szeretik ezt a fesztivált, és fontosnak tartják azt az értékrendet, amit képvisel" – mondta az fn.hu-nak Márta István, a rendezvény igazgatója, aki azt még nem tudta megmondani, hány látogatótól lenne kifizetődő a rendezvény. Azt elárulta, hogy a pályázaton eddig elnyert 23 millió forint mellett az új kormány is ígért pénzt.
A Liverpoolba távozó Roy Hodgsont a Tottenham egykori holland szakvezetője pótolhatja a Fulhamnél. Az 54 esztendős szakember a hét második felében tárgyal a londoniakkal.
Közvetve persze mindhárom tényező komoly szerepet kap abban, hogy a nyári hónapokban megnő az egyéjszakás kapcsolatok száma és nem ám csak a férfiak részéről. A nők is egyre kezdeményezőbbek, ha egy szenvedélyes, nyári éjszakáról van szó. Arra, hogy vajon miért van ilyen hatással ránk a nyár, a Nők Lapja Cafénak, Turánszky Edina pszichológus adott magyarázatot. [...]
Magyarországon több csapat és személy neve merült fel a nemzetközi labdarúgó bundabotrányban, de a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) sem a számokról, sem a mérkőzésekről nem beszél egyelőre.
Joachim Löw további két évig marad a dél-afrikai világbajnokságon bronzérmet szerzett német válogatott szövetségi kapitánya – a német sajtóban elterjedt hírt délután megerősítették.
Kiss Dániel a harmadik helyen végzett az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) szavazásán, amelyen június hónap legjobbjaira adhatták le voksaikat szurkolók, újságírók és szakértők.
Pókok által elözönlött teherhajót fordítottak vissza Guam szigetéről, miután a helyi hatóságok attól tartanak, hogy a nem őshonos ízeltlábúak kárt tehetnek a helyi élővilágban.
Miközben a Manchester City és az Inter között megy a huzavona Mario Balotelli vételáráról, az angolok a háttérben Didier Drogbával és ügynökével, Thierno Seydivel is egyezkednek.
Két korábbi ötkarikás aranyérmes, az 1988-ban lólengésben első helyezett Borkai Zsolt és az 1996-ban ökölvívásban győztes Kovács István közül kerülhet ki a köztársasági elnöknek megválasztott Schmitt Pál utóda a Magyar Olimpiai Bizottság élén – értesült a Népszabadság. A szervezet közgyűlését várhatóan októberben tartják.
Boczkó Gábor ezüstérmes lett a férfi párbajtőrözők versenyében a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, miután a hétfő esti döntőben 15-11-re kikapott a francia Jean-Michel Lucenay-től.
Bezárhat a jövő héten a magyar pavilon a sanghaji expón, amennyiben az üzemeltető Genexpo Kft. nem jut hozzá időben a kormány által zárolt költségvetési forrásokhoz - írta a Magyar Nemzet.