A családi elidegenedés azt jelenti, hogy egy családtag – leggyakrabban egy felnőtt gyermek és a szülője – a kapcsolatot részben vagy teljesen megszakítja, esetleg a kommunikációt tartósan minimálisra csökkenti. Megkülönböztetünk szülői elidegenedést, amikor a szülő – tipikusan a válást vagy más krízist követően – szakítja meg a kapcsolatot, illetve felnőttkori elidegenedést, amikor a döntést a felnőtt gyermek hozza meg.
A tapasztalatok szerint ez a lépés ritkán egyetlen konfliktus következménye: többnyire hosszabb időn át fennálló, fájdalmas vagy káros kapcsolati mintázatok eredménye, amelyekben az érintett nem érzi magát biztonságban, elfogadva vagy tiszteletben tartva.
Az elidegenedés hátterében gyakran például a (felnőtt) gyermek szükségleteinek figyelmen kívül hagyása, a szeretet feltételekhez kötése, az állandó kontroll, a személyes határok következetes megsértése vagy a manipuláció különböző formái állnak. Ide tartozhat továbbá a szülői dominanciával való visszaélés, a családtagok egymás ellen fordítása, a lojalitáskonfliktusok szándékos előidézése, a felelősség áthárítása vagy a sérelmek következetes letagadása is.
Szintén gyakori előzmény a parentifikáció, vagyis a szerepcsere jelensége. Ilyenkor a gyermek tartósan olyan érzelmi vagy gyakorlati feladatokat vállal magára, amelyek valójában a szülő felelősségi körébe tartoznának: vigasztal, közvetít, gondoskodik vagy a családi konfliktusok kezelésében vállal szerepet.
Ennek következtében aztán gyakran felnőttként is gondoskodóként, problémamegoldóként vagy békéltetőként működik kapcsolataiban, miközben saját szükségleteit háttérbe szorítja. Ilyen esetekben a low vagy zero contact célja az is lehet, hogy az egyén végre képes legyen kilépni a családja által ráruházott szerepből, és megtanulja előtérbe helyezni saját határait, szükségleteit.
