Élet-Stílus

A családját senki sem választhatja meg, de lehet nemet mondani rá

Getty Images
Getty Images
Egyre többen vannak, akik nem válás vagy családi tragédia miatt veszítik el a kapcsolatot valamelyik hozzátartozójukkal, hanem tudatos döntést hoznak arról, hogy eltépik a köteléket. A pszichológiában családi elidegenedésnek nevezett jelenség mögött gyakran hosszú évek bántalmazó, manipuláló vagy érzelmileg megterhelő kapcsolati mintázatai húzódnak meg. A kívülállók számára a kapcsolat megszakítása sokszor kegyetlennek vagy érthetetlennek tűnhet, az érintettek jelentős része azonban éppen az önvédelem utolsó lehetőségeként éli meg azt. De vajon hogy hoz meg valaki egy ilyen döntést és mik a következményei? Szakpszichológust és gyászterapeutát végeztünk. A szerző a Marie Claire újságírója.

Mit jelent valójában a low contact és a zero contact? Mikor válik indokolttá a távolságtartás, és milyen lelki ára van annak, ha valaki úgy dönt: a saját családjától lép hátra?

A családi elidegenedés azt jelenti, hogy egy családtag – leggyakrabban egy felnőtt gyermek és a szülője – a kapcsolatot részben vagy teljesen megszakítja, esetleg a kommunikációt tartósan minimálisra csökkenti. Megkülönböztetünk szülői elidegenedést, amikor a szülő – tipikusan a válást vagy más krízist követően – szakítja meg a kapcsolatot, illetve felnőttkori elidegenedést, amikor a döntést a felnőtt gyermek hozza meg.

A tapasztalatok szerint ez a lépés ritkán egyetlen konfliktus következménye: többnyire hosszabb időn át fennálló, fájdalmas vagy káros kapcsolati mintázatok eredménye, amelyekben az érintett nem érzi magát biztonságban, elfogadva vagy tiszteletben tartva.

Az elidegenedés hátterében gyakran például a (felnőtt) gyermek szükségleteinek figyelmen kívül hagyása, a szeretet feltételekhez kötése, az állandó kontroll, a személyes határok következetes megsértése vagy a manipuláció különböző formái állnak. Ide tartozhat továbbá a szülői dominanciával való visszaélés, a családtagok egymás ellen fordítása, a lojalitáskonfliktusok szándékos előidézése, a felelősség áthárítása vagy a sérelmek következetes letagadása is.

Szintén gyakori előzmény a parentifikáció, vagyis a szerepcsere jelensége. Ilyenkor a gyermek tartósan olyan érzelmi vagy gyakorlati feladatokat vállal magára, amelyek valójában a szülő felelősségi körébe tartoznának: vigasztal, közvetít, gondoskodik vagy a családi konfliktusok kezelésében vállal szerepet.

Ennek következtében aztán gyakran felnőttként is gondoskodóként, problémamegoldóként vagy békéltetőként működik kapcsolataiban, miközben saját szükségleteit háttérbe szorítja. Ilyen esetekben a low vagy zero contact célja az is lehet, hogy az egyén végre képes legyen kilépni a családja által ráruházott szerepből, és megtanulja előtérbe helyezni saját határait, szükségleteit.

A családi elidegenedés elsősorban a Z-generáció sajátja – vagy mégsem?

A cikk tartalmából

A cikkből többek között kiderül:

  • Mi lehet fontosabb, mint a családi kapcsolatok megmentése?
  • A valódi vagy az idealizált családtól nehezebb elszakadni?
  • A határhúzás legitim eszköze vagy a konfliktusok elől való menekülés a zero contact?
  • Hogyan érdemes kommunikálni azt, ha valaki a kapcsolat felfüggesztése mellett dönt?
  • Megfér egymás mellett a gyász és a megkönnyebbülés?

 

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik