Szerdán jelent meg a Spotify Wrapped idei kiadása, az a látványos személyre szabott statisztika, amely a felhasználóknak összegzi, milyen műfajokat, dalokat, podcastokat és előadókat hallgatott a legtöbbet az idei évben, aztán meg is oszthatja a közösségi oldalain a leghallgatottabb dalaikat, albumaikat és más adataikat – jópofa, de felvet pár kérdést a Spotify ingyen reklámja.
Az egyik idei újdonság a Wrappeden belül, hogy meghatározza benne a Spotify a felhasználó hallgatói korát.
A kor csak egy szám, ne vedd a szívedre
– olvasható az azt megelőző dián, amelyen szerepel a kor, ami pedig igencsak sokakat meglepett. Van, akinek jóval kevesebb, sokaknak viszont jóval több lett, mint a valós koruk. Így volt, aki a megosztott képernyőfotójával dicsekedett, más értetlenkedett rajta. A 30-as éveiben járó, idén a Szigetet is megjárt Charli xcx például a Spoti szerint 75 éves, mivel a 60-as évek zenéit hallgatja, a 60 éves Mark Carney kanadai miniszterelnök viszont az app szerint csak 44 éves a hallgatott zenéi alapján – hozott fel több példát is az NPR.
A zenehallgatási kor az „reminiscence bump” (magyarul visszaemlékezési csúcs) elméletén alapul, amely szerint bizonyos életkori szakaszok (főként a serdülőkor és a kora felnőttkor) életeseményeire aránytalanul nagy számban emlékszünk. Zenénél ez azért fontos, mert ahhoz fiatalabb korban kötődik leginkább az ember, így a későbbiekben a fiatalkorban hallgatott zenék maradnak a legmeghatározóbbak – olvasható a svéd alkalmazás oldalán is.
Az elképzelés szerint vannak életszakaszok, amikor fogékonyabbak és nyitottabbak vagyunk az új zenére, amikor a zene valamiképpen formálja az élményeinket, és, ahogy túllépünk ezeken az éveken, valahogy abban a pillanatban maradunk
– értelmezte Marcus Collins, a Michigani Egyetem Ross Üzleti Iskolájának professzora (aki a Spotify szerint nagyjából korának megfelelő zenét hallgat).
Módszer
Ezután azzal játszanak, hogy a visszaemlékezési csúcs elméletéből kiindulva ez az öt év volt a felhasználó legmeghatározóbb öt éve, vagyis ebben az öt évben volt 16 és 21 év közötti.
Például, ha sokkal több zenét hallgatsz az 1970-es évek végéről, mint a veled egykorúak, akkor játékosan feltételezzük, hogy a »zenehallgatási« korod ma 63 év, ami egy olyan ember kora, aki az 1970-es években volt ebben a meghatározó korban
– magyarázza a Spotify. Kérdés, hogy mi van, ha valaki egész évben régi Halász Judit-gyerekdalokat hallgatott?
Mindenesetre a hallgatói kornak sikerült elérnie a Spotify célját, és instant beszédtémává, reklámfogássá vált, mivel mindenki kíváncsi lett a sajátjára, mikor meglátta a közösségi oldalain a barátaiét. Jó példa a felhajtásra az is, hogy az alapvetően sportstatisztikák vizualizációjával foglalkozó – egyébként remek – _sportsball Instagram-oldal is készített a magyarázó grafikát, illetve videót róla.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
