Egy várandós kismama zokogásban tört ki a szomorúságtól, amikor megtudta, hogy milyen nemű lesz a születendő gyereke, mégis megosztotta az erről készült felvételt a TikTok-oldalán – írja a Sun.
A már közel 10 millió megtekintésnél járó felvételen Hailey Gonzalez, a férje, Roberto, valamint a kisfiuk látható, ahogy csukott szemmel ülnek a földön egy torta előtt, amelyben a töltelék színe a születendő gyermekük nemét jelzi. A szeleteket egy borospohárral kanalazzák ki maguknak, háromtól visszaszámolnak, majd, amikor a terhes nő kinyitja a szemét, elsírja magát.
A várandósság alatt egyébként is jellemző, hogy az anyák érzékenyebben reagálnak egy-egy helyzetre – mint például az a nő, aki amiatt sírta el magát a napokban, mert szerinte a fia „verbálisan abuzálta” –, azonban Gonzaleznek a hormonjai játékán túl más oka is volt a szomorúságra.
Kislány sárga ruhában
A 21 éves nő elmesélte, hogy januárban volt egy vetélése, és azon az éjszakán egy kislánnyal álmodott, aki sárga nyári ruhát viselt. Amikor megtudta, hogy újra terhes, imádkozott a lányukért, és a szíve mélyén érezte, hogy vissza fog térni hozzájuk. A tortát egy otthoni vérvizsgálat után készítették el, mivel az első gyerekük nemének felfedésénél bevált ez a módszer, az eredmény azonban csalódást okozott.
Annyira szomorú volt a szívem, de nem azért, mert ismét fiunk lesz, hanem, mert vágytam arra a kislányra. Mindig is arról álmodtam, hogy mindkét nemből lesz egy-egy gyerekem. A kék torta láttán kizárólag gyászt éreztem. Úgy éreztem, mintha a babát gyászolnám, akit elvesztettünk, és azt az életet, amelyet valaha elképzeltem
– mesélte Gonzalez.
Téves teszteredmény
Habár a fiatal anya megbékélt azzal, hogy két fia lesz, és érzelmileg is elkezdett kötődni a gondolathoz, később egy nem invazív prenatális vérvizsgálat kimutatta, hogy mégis lányuk lesz, amit az ultrahangos vizsgálat is megerősített.
A kislányunk várhatóan 2026 januárjában születik, és mi nagyon örülünk neki!
– mondta ezután az anya.
A várandós nő azért döntött úgy, hogy megosztja a közösségi médiában a régebbi felvételt, amelyen a csalódott reakciója látható, hogy megmutassa a leendő anyáknak, hogy teljesen normális, ha ők is hasonlóan reagálnak a baba nemének felfedésekor.
Egy friss kutatás szerint az anya kora is befolyással van arra, hogy milyen nemű lesz a baba, egy vérvizsgálattal pedig már a szülés utáni depresszió kockázatának mértékét is ki lehet mutatni.
@haileyjewelll Gender “disappointment” is real and it’s ok. A little backstory, January 14th I experienced a miscarriage. The night I passed our precious little baby I had a dream. I saw a little girl in a yellow sundress. She had beautiful long brown curly hair. I couldn’t see her face but I saw her holding hands with my grandma (she’s passed on). They were walking through a field of flowers into the sun and then disappeared. When I found out I was pregnant I prayed for our girl. I knew in my heart she’d come back. I was so eager to know the gender of our baby due to struggling with developing that connection out of fear I’d lose this baby too. We did the sneak peek at home blood test. It was accurate with our son so I thought this one would be accurate too. Sneak peek said boy. My heart was so sad not because I was having another boy but because my heart longed for that baby girl. Well, to our surprise sneak peek was wrong!! Mamas if this was your reaction too to your gender reveal, it’s ok. You’re not alone and I promise you’ll love that baby no matter who they are or who they become🫶🏼
♬ original sound - 🪩🍒 Hailey 🐆🎱
