A napokban Pásztor Anna is vendégként érkezett meg a #Bochkor című műsorba, az adásban pedig azt is elmesélte, hogy idén úgy döntött, előrehozza a karácsonyt – szúrta ki a story.hu
Mint kiderült, erre azért volt szükség, mert a gyerekei édesapjának családja régóta Ausztráliában él, így nagyon ritkán látják egymást, idén azonban sikerült kedvezményes repjegyeket szerezniük az ünnepekre, és mindenkinek akkorra volt vakációja, illetve szabadsága. Pásztor ezért november 23-ára időzítette a karácsonyt, hogy ne legyen szomorú az ünneplés a gyerekek nélkül.
Úgy néz ki, a gyerekek apukája elviszi őket Ausztráliába. Így jött ki a szabadidő, a jegyek, stb. Tehát úgy döntöttem, mi fogjuk meghatározni, mikor van karácsony. És november 23-ára összehoztam. Először hat embert hívtam, végül eljött huszonhat… A komplett család ott volt!
– mesélte az énekesnő, hozzátéve: „volt karácsonyfa, csillagszóró, zongorázás, minden”.
És figyelj, leesett a hó egy nappal előtte! És semmi különbség nem volt. Vagyis egy, hogy mindenki nyugiban volt, és nem volt még kimerülve. Röhögve jöttek, hogy karácsony, és két perc múlva már mindenki nyakig karácsonyi hangulatban volt, meg feltöltődve.
Mint mondta, még sütni is volt kedvük, az asztal pedig úgy nézett ki, mintha lakodalom lett volna. Bevallása szerint élete legjobb karácsonya volt az idei.
Az énekesnő egyébként éppen a múlt hónapban beszélt arról, hogy tavaly karácsonykor idegösszeomlást kapott.