Élet-Stílus

Al Pacinót több mint 70 év után is kísérti gyerekkori balesete, melynek során vasrúd csapódott a lábai közé

Dominik Bindl / Getty Images
Dominik Bindl / Getty Images
Tízéves volt, amikor az eset történt.

Múlt héten jelent meg a 84 éves Al Pacino memoárja, ami a Sonny Boy címet kapta. A színész könyvében egy vele történt balesetről is megemlékezett, ami noha 10 éves korában esett meg, máig kísérti – szúrta ki a Page Six.

Egy vékony vaskerítésen sétáltam, miközben kötéltáncot jártam. Egész délelőtt esett az eső, és persze megcsúsztam, elestem, és a vasrúd pont a lábam közé csapódott

– emlékezett vissza a színész, akinek a baleset következtében olyan fájdalmai lettek, hogy képtelen volt egyedül hazamenni. Végül egy idősebb úr kapta karba és vitte el a nagynénjéhez, ahová később kihívták a háziorvost.

Ott feküdtem az ágyon, a nadrágom teljesen, a bokám környékéig le volt csúszva, és három nő – az anyám, a nagynéném és a nagymamám – félig-meddig a péniszemet böködte és piszkálta. Arra gondoltam, Istenem, kérlek, most vigyél el, miközben hallottam, hogy suttognak egymásnak, miközben vizsgálnak.

Al Pacino a sztori margójára hozzátette: hímtagja „a traumával együtt a helyén maradt”, a történtek gondolata azonban a mai napig kísérti.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik