Szacsvay Lászlót a nyáron megműtötték, nyolc lyukat fúrtak a hasába

Még lábadozik, de napról napra jobban van.

Szacsvay László nemrég a Star magazinnak adott interjút, melyben elárulta, hogy nem volt eseménytelen a nyara, ugyanis átesett egy kisebb műtéten, amiből még lábadozik.

Nyolc lyukat fúrtak a hasamba. Időnként egyes mozdulatoknál még érzek fájdalmat, de napról napra jobban vagyok. 77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egy pár napot. Egyébként a beavatkozás hamar megvolt, szerencsére csak egy napot töltöttem a kórházban. Reggel nyolcra bementem, elaltattak, majd délután négykor felkeltem. Megtaláltam a dohányzót, cigarettáztam egy kicsit, aztán visszafeküdtem aludni

idézte a Ripost a színészt, aki a beszélgetés során a műtétje másnapját is felelevenítette.

Hajnalban a legmélyebb álmomból keltett fel egy nagydarab fickó, hogy arrébb tolná az ágyamat, mert a szobatársamat csak így tudják kivinni. Azt hittem, még álmodom, és valami nagyon vicces vígjátékot forgatunk. Amikor viszont észhez tértem, majd’ összecsináltam magam! Ott állt szemben egy nagydarab pasas, a műtős nejlonbugyival a fején! Mondjuk, legalább kedves hangja volt. A szürreális éjszakát követően reggel felkeltettek, hogy hazamehetek. Eredetileg úgy készültem, hogy maradnom kell négy napig, de a jó hír hallatán azonnal összecsomagoltam

– osztotta meg a lappal.

Címkék: szacsvay lászló