Élet-Stílus

Közel 1500 kilométerrel odébb találtak meg egy kutyát két évvel az eltűnése után

A család körülbelül 28 órát autózott, hogy hazavihessék a házi kedvencüket.

Egy elveszettnek hitt háziállat hazatalálása mindig öröm egy család számára: így volt ez a nyolc év után kecskeméti otthonába visszakerülő, Bella nevű labradornál is, illetve annál a yorkshire terrier keveréknél, ami hét év elteltével látta viszont floridai gazdáit. Egy barnásszürke pitbull, Andora, szintén Floridából indult vándorútjára, azonban a korábban említett állatokhoz képest egész rövid idő alatt megúszta, hiszen két év után került haza – igaz, családjának közel 1500 kilométert kellett utazni érte, a Daily Mail cikke szerint.

A kutyát az oklahomai Enidben találta meg néhány nappal ezelőtt egy helyi lakos, Destiny Druse a háza mellett, aki áthívta egy kutyakozmetikus barátját, hátha találnak egy mikrochipet az állatban. Az eszköz nélkül talán sosem került volna haza a kutya, de így kiderült a neve – amit hallva Andora azonnal felkapta a fejét –, viszont a tulajdonosi adatok nem szerepeltek ott, így bejelentést tettek az állatról. Tíz perccel később már csörgött is a telefon, és a kutya gazdája, Brenna Denmark kibérelt egy autót, hogy családjával együtt elmenjenek a két évvel azelőtt elveszett állatért. A Floridából Oklahomába vezető utat 14 óra alatt tették meg, és hajnali egy óra után érkeztek meg a címre.

A viszontlátásnak mindenki örült, és a kutya azóta a családdal alszik, de azt azóta sem értik, miként kerülhetett ilyen messzire az otthonától. Azt feltételezik, hogy az állatot ellophatták, de hogy mi történt vele az idő alatt, míg nélkülük volt, arról elképzelésük sincs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik