Élet-Stílus

Nyolc év után végre hazatért Bella, a labrador kecskeméti családjához

Nyolc éve veszett nyoma annak a labradornak, aki most filmbe illő körülmények között végre hazatalált eredeti családjához Kecskeméten.

A Blikk írása szerint Bellát 2015 óta szakadatlanul keresték a gazdái, a legutolsó pillanatig sem mondtak le róla, hogy végül előkerül. Még a gyerekek sem, pedig ők alig vagy szinte egyáltalán nem is emlékezhetnek a labradorra, hiszen egyikük mindössze négyéves volt az állat eltűnésekor, másikuk pedig még nem is élt. Ennek ellenére ők is nagy örömmel fogadták a hírt, hogy a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársai végre be tudták olvasni Bella csipjének adatait, és rögtön értesítették is a gazdát, Bánáti Attilát és a családját.

Bella most tízéves, kissé megöregedett, a szemei táskásak, őszül, de szerencsére makkegészséges. Hazatérve egy játszótársa is akadt, hiszen a család közben új kutyát vitt a házhoz, a két állat egyelőre jól kijön egymással.

Közben pedig az is kiderült, hogy hol töltötte a kutya az elmúlt nyolc év túlnyomó részét. Bánáti Attila a Blikknek azt mondta, időközben jelentkezett náluk egy másik család, hozzájuk szegődött el az elkóborolt állat. Ők megszerették Bellát és befogadták, nem akartak semmi rosszat. Ezt alátámasztja, hogy a kutya eredeti gazdája szerint tényleg jó állapotban volt Bella a viszontlátáskor, így valóban jól tarthatták, azt viszont megjegyezte, hogy nyolc év alatt valószínűleg egyszer sem vitték el állatorvoshoz, hiszen ott azonnal leolvasták volna a csipet, és már jóval korábban hazatérhetett volna az állat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik