Élet-Stílus

Olaszországban vettek nyaralót Oszvald Marika kétéves unokájának

SuperTV2
SuperTV2
Kiadják majd a kisfiú nevére vásárolt ingatlant, így mire felnő, lesz egy induló tőkéje.

Kétéves unokájáról, Vincéről mesélt Oszvald Marika a Meglepetés legújabb számában. Mint mondja, nem vasárnapi nagymama, annyit van a lányáéknál, hogy szinte náluk lakik, így szervesen részt tud venni a kisfiú életében.

Szinte mindennap találkozunk, ha két fellépés között csak egy órára láthatom, számomra az is ajándék. A szabadidőmben azonnal szaladok hozzájuk, nagy boldogság, hogy nagymama lehetek

– mesélte a lapnak az előadóművész, aki két évvel ezelőtt egy fellépésén értesült arról, hogy a lánya babát vár.

Sírtam a boldogságtól, és annyira magamon kívülre kerültem, hogy még a falnak is nekimentem. Az első pillanattól fontos része vagyok Vince életének, olyannyira, hogy még a születésének is szemtanúja voltam. Mese volt látni, ahogy a világra jött. Amíg lehet, szeretnék ott lenni az életének minden fontos pillanatában és minél több dolgot átadni neki.

A beszélgetés során az operetténekes-színésznő hangsúlyozta: lenyűgözi, ahogyan lánya, Kriszti helytáll anyukaként, amiben pedig tudja, igyekszik támogatni őt és az unokáját.

Fiatalon lelkileg és anyagilag sok támogatást kaptam, amiért a mai napig hálás vagyok. Engem sem kényeztettek el, de bármerre sodort az utam, éreztem a biztonságot, amit a szüleim és a nagyszüleim teremtettek meg. Ugyanezt a védőhálót szeretném megadni én is. Ott segítek, ahol tudok, és azon dolgozom, hogy kivegyem a részem az unokám életének megalapozásából. Vince nagypapája Olaszországban vett egy nyaralót az unokánk nevére, amit majd kiadunk, így amikor felnő, lesz egy induló tőkéje. A családi összetartás nagyon fontos, a lányom is ugyanezt az elvet vallja, mindketten ezt szeretnénk továbbadni

– tette hozzá.

Meglepetés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik