Élet-Stílus

Jákob Zoltán elmondta, mi miatt szégyellte magát A Nagy Ő forgatásán

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Nem tetszett neki, amit a tévében viszontlátott.

A tavalyi A Nagy Ő főszereplője, Jákob Zoltán a minap a Borsnak adott interjújában elmondta: bár sem a forgatások alatt, sem a műsor sugárzásakor nem kapott negatív visszajelzéseket, neki nem tetszett, ahogy viszont látta magát a felvételeken.

Kimondom úgy, ahogy van, szégyelltem magam és elegem is lett, mert folyton behúzott hassal álltam a kamera előtt. Amikor pedig a lányok bikiniben, én pedig egy rövidnadrágban és trikóban ültünk egy hőkamera előtt, szinte már oxigénhiányos állapotba kerültem, mert még a lélegzetemet is visszafojtottam, hátha attól karcsúbbnak tűnök. Hát nem tűntem annak…

– fogalmazott a milliárdos üzletember, aki ennek hatására életmódot váltott. Önsanyargató „csodamódszerek” helyett szakértők segítségével kidolgozta a saját módszerét. Svájcban is járt tanulmányúton, ahol egy „élethosszabbító programon” vett részt.

Egyébként ezzel a módszerrel fogyott le Erdélyi Mónika is, aki az elmúlt időszakban közeli kapcsolatba került Jákobbal.

Kapcsolódó
Erdélyi Mónika Jákob Zoltánról: A lelki társam lett
A műsorvezető azt mondja, hisz a férfi-női barátságban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik