Élet-Stílus

Víz nélkül, négyszáz forinttal a zsebében vágott neki a maratonnak Varsányi Réka

TV2
TV2
Hat óra alatt sikerült lefutnia a 42,5 kilométeres távot.

Varsányi Réka húsvéthétfőn vágott neki a maratonnak. Az Ázsia Expressz egykori szereplője most a Blikknek mesélt arról, hogyan élte meg a kihívást, hozzátéve: szerinte a profi futók biztosan megmosolyogták volna a felkészülését, mert semmit nem szokás szerint csinált.

Táplálékkiegészítők, futás közben használatos gélek és új edzőcipő helyett a hároméves, rommá ment kabalacipőmben, víz nélkül, egy marék húsvéti nyuszidrazséval és négyszáz forinttal indultam el futni, gondolván, hogy majd útközben veszek valahol vizet és újratöltöm. Ez össze is jött, vagy nyolc litert megittam

– mondta a lapnak az édesanya, akinek bár voltak holtpontjai az útja során, végül sikeresen teljesítette a 42,5 kilométeres távot – hat óra leforgása alatt.

A legtöbb, amit eddig futottam, huszonhét kilométer volt, és miután mindig a hidakat szoktam körbefutni, a Petőfi-hídnál messzebbre még sosem merészkedtem. Az út során voltak nyugodtabb pillanataim, mély gondolkodások, ingerültség, tehát mindenfélére koncentráltam, így jobban telt az idő. Amikor megérkeztem a célhoz, elképesztő fáradtságot és elégedettséget éreztem, és bebizonyosodott, hogy a régi, agyonhasznált edzőcipőm ezúttal sem hagyott cserben. Este nagyon fáradtan és elégedetten feküdtem le, és bár jelenleg úgy érzem, maratonon többet nem indulok, a futás ugyanúgy az életem része marad

– tette hozzá Varsányi, akinek az elmúlt években sikerült a felére faragnia korábbi súlyát.

Kapcsolódó
Varsányi Réka a fogyásáról: Mindenkinek toljuk a szekerét, aztán mikor saját magunkhoz érkezünk, leszarjuk
Tanácsot adott azoknak, akik hozzá hasonlóan hosszútávon is szeretnének leszámolni a túlsúlyukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik