Élet-Stílus

Nagyapja 103 éves özvegyével ápol romantikus kapcsolatot a 48 éves férfi

Az ausztrál nő túl modern ahhoz, hogy másodszorra is megházasodjon, azonban 55 évvel fiatalabb párjának így elutasítják a vízumkérelmét.

Nincsenek nagy tervek a jövőre nézve, lépésről lépésre haladunk előre, és hálásak vagyunk azért, amit az élet hoz nekünk

– mondja a 48 éves Mart Soeson, aki beleszeretett nagyapja megözvegyült második feleségébe, a februárban már 104. születésnapját ünneplő Elfriede Riitbe, és állítják, a köztük lévő szerelem igazi, ami nem törődik a korral. A Daily Mail ismertette a legújabb „nagyon idős férfi vagy nő nagyon fiatal férfivel vagy nővel” kezdetű történetét, melynek főszereplői a fent leírt észt ügyvéd és az ő ausztrál kedvese.

Jelenleg épp egy bírósági folyamat közepén tartanak, miután a férfi vízumkérelmét elutasította az ausztrál bíróság. Bár Mart Soeson szeretne több időt tölteni a párjával, a házasság gondolatától mégis elzárkóznak – a 103 éves nő elég modernnek tartja magát ahhoz, hogy úgy vélje, a papír nem fontos, és nem kíván újra oltár elé állni.

Soeson először 2016 márciusában nyújtott be a tartózkodási engedély iránti kérelmet, 2017 júliusában ezt ideiglenesen megkapta, de az állandó vízumát nem sokkal 2018 karácsonya előtt elutasították. A bírósági döntés ellen fellebbeztek, azonban a meghallgatásra már nem jutottak el, mert a mostanra már idősek otthonába került, kerekesszékbe kényszerült Elfriede Riitet túlságosan felzaklatták az események.

Volt férjének unokája szerint a bíróság kapcsolatuk valódiságát kérdőjelezte meg, miközben fordított felállásnál sokkal megengedőbb a közvélemény (példa mindenesetre mindkettőre van: a 25 éves Fabienne egy jótékonysági rendezvényen ismerte meg 46 évvel idősebb szerelmét, míg Chernél az énekesnő javára húz a 40 év korkülönbség). A pár 1996 elején találkozott először, de, mint mondják, nem volt szerelem első látásra – a köztük lévő „exkluzív, elkötelezett, hosszú távú romantikus kapcsolat” csak 2013-ban kezdődött, azóta pedig a férfi munkahelyi szabadságait rendre Ausztráliában tölti. „Elfriede életkörülményeinek megváltozása nem befolyásolta a kapcsolatunkat. Szeretjük egymást, lelkileg és érzelmileg továbbra is kapcsolatban vagyunk. Ausztráliába költöztem, sok évet áldoztam Elfriede jóllétéért és a mi valódi elkötelezettségünkért. Ő a férjének tekint engem annak ellenére, hogy hivatalos polgári házasságot sosem kötöttünk” – meséli Soeson, aki rendszeresen meglátogatja 55 évvel idősebb párját az idősek otthonában.

Az ilyen alkalmakkor a kedvenc ételeit viszi neki (csokoládét és gyümölcsöket), koncertekre, istentiszteletekre járnak, tévét néznek, elmennek kávézni a barátaikkal, felkeresik a szakorvosokat, valamint Soeson kicseréli Riit asszony hallókészülékének elemeit és ellátja őt gyógyszerekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik