Élet-Stílus

Kollányi Zsuzsi: Már nem akarok tetszeni a férfiaknak

RTL
RTL
Az énekesnő nehéz éven van túl, válásban és szakításban is volt része.

Kollányi Zsuzsi tavaly márciusban jelentette be, hogy véget ért a házassága három fia édesapjával. Pár hónappal később kiderült, hogy az énekesnő összejött Bóza Rolanddal, A Konyhafőnök 2021-es évadának győztesével. Ez a kapcsolat ősszel ért véget. Kollányi a hot!-nak mesélt az elmúlt esztendőről, nyilatkozatát a Bors szemlézte.

Az elmúlt húsz évem legnehezebb időszaka volt a tavalyi év. Nagyon sok változás volt benne, főleg a mentális vetületeket illetően. Sok felismeréssel, lezárással és önmagammal kapcsolatos újraindulással telt az elmúlt időszak

– mondta el az énekesnő, aki azt is felismerte: néha önmagát kell az előtérbe helyeznie.

Borzasztó sok energiát vett el az életemből az, hogy megpróbáltam megfelelni a sok esetben nem is valós elvárásoknak, ez pedig csírájában fojtott el. Most először nem hasonlítom magam senkihez. Már nem akarok tetszeni a férfiaknak. Nem érzem azt, hogy többet kellene magamból mutatni vagy adni ahhoz, hogy mások kedveljenek. Nem érzem azt, hogy ne lennék szerethető. Ha valakinek így vagyok jó, ahogy, akkor minden szuper, de ha nem, akkor sem dől össze a világ.

Kész tervekkel vág neki a következő időszaknak, ami elmondása szerint sok izgalmat tartogat számára mind szakmai, mind önismereti téren.

„Elhatároztam, hogy jobban szeretnék a megérzéseimre hallgatni, mert hajlamos vagyok teljesen figyelmen kívül hagyni őket, pedig rettentő erősek. Nemrég kezdett megfogalmazódni bennem, hogy eddig nem az alapján ítéltem meg az életemet, hogy én mit tartok helyesnek, hanem mindig másokhoz próbáltam igazítani” – fogalmazott Kollányi Zsuzsi, majd elárulta, mire eszmélt rá nemrég.

Rájöttem: nem lehet hiteles életet élni úgy, hogy nem követem a saját megérzéseimet és a saját érzelmeimet, és másokéhoz igazítom a saját komfortérzetemet. Ezen szeretnék dolgozni az idei évben.

Kapcsolódó
Kollányi Zsuzsi: Baromi kényelmes világban élünk, ami nem termel igazán tökös férfiakat
Korán fel kellett nőnie, az otthonról hozott minták miatt pedig úgy véli, bizonyos dolgokban extrém módon férfias lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik