Élet-Stílus

Megvette élete első házát a férfi, akinek 27 év munka után filléres ajándékokkal szúrta ki a szemét a Burger King

THEKEPP777 / TikTok
THEKEPP777 / TikTok
„Tudom, hogy nem egy palota, de akkor is az enyém” – mondta Kevin Ford, aki még betegszabadságot sem vett ki soha a gyorsétterem munkatársaként. Majd megköszönte az adományozóinak, hogy a Burger King helyett ők valóban busásan megjutalmazták.

Korábban mi is beszámoltunk annak az amerikai férfinak a történetéről, aki közel három évtizedet húzott le a Las Vegas-i reptér Burger Kingének konyhájában anélkül, hogy akár egyetlen napra is elment volna betegszabadságra, majd a hűségét filléres ajándékokkal jutalmazta a gyorsétteremlánc.

Kevin Ford esete tavaly nyáron az egész világot bejárta, az internet népét pedig annyira felháborította, hogy egy online adománygyűjtéssel akartak segíteni rajta. A kampány olyan jól sikerült, hogy eddig összesen 449 ezer dollárt – azaz közel 156 millió forint – gyűjtöttek össze neki, Ford pedig a People magazin beszámolója szerint nemrég egy újabb megdöbbentő hírrel állt elő.

Azzal, hogy az adományozóinak hála a hatvan felé közelítve végre megvehette élete első házát.

@thekeep777

♬ Christmas - neozilla

„Tudom, hogy nem egy palota, de akkor is az enyém” – mondta a férfi a december végén TikTokra feltöltött videójában, amiben körbevezette az új otthonában a követőit, majd hálát adott nekik a nagyvonalúságukért.

„Szeretném megköszönni mindenkinek szerte a világon, amit értem tettek, valamit, amiről azt hittem, hogy soha nem lesz lehetséges számomra: az otthontulajdonlást”.

Az ötvenes évei végén járó, még mindig ugyanabban a Burger Kingben dolgozó Kevin Ford új otthona rövid bemutatása után az alábbi kedves szavakkal búcsúzott:

Ne feledjétek, szeressétek magatokat, mert én is szeretlek titeket. Isten áldjon meg benneteket és köszönöm!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik