Élet-Stílus

„A nőiességemet hadd éljem meg, ne a lotyóságomat” – Fanni kiakadt, miután Gergő gazda a szeme láttára csókolózott Kírával

Szandi viszont azon a véleményen volt, hogy még mindig jobb, hogy a csók az orra előtt és nem a háta mögött történt.

A Házasodna a gazda legutóbbi adásában Gergő gazda traktorozni is elvitte a jelöltjeit: a járműben Kíra utazott vele együtt, míg a többi lány egy utánfutóból nézhette, hogyan beszélgetnek ők ketten, míg egy csók is elcsattant közöttük.

A történtek után Szandi azt mondta, szerinte a való életben is így működnek a dolgok, csak éppen titokban, ezért részéről oké a csók, hiszen a szeme előtt történt.

Fanni már egészen más véleményen volt, sőt, azt is kijelentette, hogy ő talán a jövőben már nem is lesz nyitott a gazda közeledésére a látottak miatt.

Én nem futok senki után. Ha kellek, akkor önmagamért kelljek, és a nőiességemet hadd éljem meg, ne a lotyóságomat

– mondta a többieknek.

Gergő gazda egyébként az eddigi adásokban csak Anitával nem váltott még csókot, nemrég pedig azt megmutatta a jelöltjeinek, hogyan kell kitapintani egy tehén méhét.

Kapcsolódó
Házasodna a gazda: Kíra és Fanni szerint meghitt pillanat volt kitapogatni egy tehén méhét Gergő gazdával
Az állat végbelén keresztül vizsgálódtak, a lányok pedig úgy emlékeznek, meg is fogták odabenn egymás kezét a gazdával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik