Az ősz utolsó hónapja az év mostohagyermeke. A fák ekkorra már elhullajtják leveleiket, az október végi óraátállítás tovább sötétíti a hétköznapokat, és hóra ugyan még nem számíthatunk, a karácsony és az újév is távolinak tűnik, de már kellőképpen elfáradt mindenki a maga mögött hagyott hónapok során. Ezekben az egyébként sem színes virágokat és lágy szellőt idéző hetekben emlékezünk meg a halottainkról is, november 2-án. De biztos, hogy ennek egy fásult, fájdalommal teli napnak kell lennie? Mégiscsak ünnepnek hívjuk – még ha nem is az élőké.
A halottak napja eredetileg a katolikus egyház ünnepe volt, naptárban utolsóként a leginkább angolszász területeken tartott, kelta hagyományból származó Halloweent és a november elsejére eső Mindenszenteket követve. Manapság november másodikán, vallástól függetlenül azokra emlékezünk, akik földi valójukban már nem lehetnek velünk. Az emberek többsége ilyenkor a temetőkbe látogat, hogy lerója tiszteletét az elhunytak előtt. Ez az ünnep azonban valójában nem róluk szól, hanem rólunk, akik itt maradtunk. Érdemes ilyenkor önvizsgálatot tartanunk, hiszen nekünk – halottainkkal ellentétben – még minden lehetőség adott ahhoz, hogy olyan életet élhessünk, amelynek a végén nyugodtan tudjuk lehunyni a szemünket.
Ne temessük magunkba a bánatunkat!
Természetes, hogy egy szerettünk elvesztése olyan mély űrt hagy maga után, amellyel a hétköznapokban nehezen tudunk boldogulni. Önmagunk megóvása érdekében hajlamosak vagyunk ilyenkor azt a stratégiát választani, hogy a halott emlékével együtt a hiánya okozta fájdalmat is egy mély, sötét helyre rejtsük, miközben az elfojtott érzéseink csak további pusztítást okoznak bennünk.
Hagyjunk időt magunknak!
Próbáljunk megbarátkozni a gondolattal, hogy a fájó érzések és emlékek nem tüntethetőek el egy szempillantás alatt. Amikor beütjük a lábunkat, a véraláfutás még akkor is ott maradhat hónapokig, ha maga a baleset nem fájt különösebben, hát még egy komolyabb törés esetén. Ahogy a testünknek, úgy a pszichénknek is időre van szüksége a gyógyuláshoz. Ahogy a testi sebeink gyógyulása is sokszor fájdalmas és kellemetlen, a lelki bánat „hegesedése” sem megy nehézségek nélkül, mert épp ez bizonyítja, hogy gyógyulunk.
Merjünk gyengék lenni!
Különösen halottak napján! Marad az évből 364 nap, amikor minden mással kell foglalkoznunk, de november másodikán semmi szégyellnivaló nincs abban, ha legördül néhány könnycsepp az arcunkon, vagy képtelenek vagyunk visszamosolyogni a másikra. Szabad sírni és szomorúnak lenni, mi több, ez megkönnyebbülést is okozhat.
Hallgassuk meg egymást!
Az is rengeteget segít, ha a saját fájdalmunkat megoszthatjuk valaki mással, de ha észrevesszük, hogy a körülöttünk lévő emberek ugyanolyan terheket cipelnek, mint mi, attól kevésbé érezzük magunkat magányosnak, és sokat segíthetünk – nemcsak magunknak, hanem egymásnak is. Ha nincs melletted olyan ember, akivel beszélgetni tudnál, akkor kérhetsz erre képzett szakemberektől is segítséget, de a temetőben látott magányos, idős néni biztosan szívesen elmeséli, miken ment keresztül, és kíváncsian meghallgatja a te történetedet is.
Ne azért kövessük a hagyományainkat, mert kötelező!
Hisz nem az. A hagyományainkban tud találkozni a múlt és a jelen – az évszázadok óta ismételt szertartások pedig megkönnyítik a gyász folyamatát. Ha odafigyeléssel és tudatos jelenléttel végezzük ezeket, az segíthet a feldolgozásban. Gondoljuk végig, mit jelent számunkra az a gyertya, amikor meggyújtjuk; emlékezzünk rá, amikor még elhunyt szerettünkkel látogattuk a sírokat; szagoljunk bele a virágba, amit a temetőben hagyunk, s ha vallásunkhoz hozzátartozik, mélyedjünk el az imaként kimondott szavakban, és leljük meg magunkban valódi értelmüket.
Ünnepeljünk!
Furcsa lehet éppen ezen a napon az ünneplésre gondolni, de bőven van okunk a bánat mellett az örömre is. Akik már nem lehetnek velünk, biztosan azt kívánnák, hogy mi, itt maradottak tekintsünk ajándékként az életünkre, amelynek minden perce örömet tartogathat, ha nyitva hagyjuk a szemeinket. A nap november harmadikán is fel fog kelni, a széncinegék csiripelni fognak, és az emberek munkába indulnak reggel. Bár a természet már a téli álomhoz készül elő, az a néhány hidegebb hónap elrepül, és addig is van esélyünk, hogy kicsit visszavegyünk a tempóból, és igazodva az évszakok járásához, egy kicsit mi is elcsendesítsük az elménket.
A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.
