Élet-Stílus

Sydney van den Bosch a felépüléséről: Nem tudtam egyedül felvenni egy pólót, vagy összefogni a hajam

Olajos Piroska
Olajos Piroska
2021 decemberében dupla masztektómián esett át.

Sydney van den Bosch tavaly tavasszal árulta el, hogy 2021 decemberében dupla masztektómián esett át. Egy speciális vizsgálat kimutatta, hogy az édesanyjával mindketten hajlamosak a mellrákra, miután pedig a mammográfián csomót mutattak ki nála a műszerek, úgy döntött, mindkét mellét eltávolíttatja. A beavatkozásokon két hónap különbséggel estek túl az édesanyjával.

A műsorvezető most a Joy őszi lapszámában adott interjút, melyben a felépüléséről is mesélt. Mint mondta, bár nagy terhet rótt rá a sors, úgy véli, nem lenne most olyan, amilyen, ha másként alakul az élete. Saját bevallása szerint óriási megkönnyebbülést érez a lelkében, hogy képes volt újra talpra állni és úgy továbblépni, hogy közben nem felejtett.

Egy teljes fél évre eltűntem. Nem tudtam felvenni egyedül egy pólót, nem tudtam összefogni a hajam. Képtelen voltam akkor dolgozni. Viszont ennek köszönhetően teljesen kitolódott a fájdalomküszöböm. Mindig azt mondtam, hogy egy pillangó vagyok, mert ahogy a dolgok körülöttünk, mi is velük együtt változunk. Semmi sem állandó, és emiatt a személyiségünk, mi magunk sem lehetünk ugyanolyanok egy életen át

– fogalmazott a szépségkirálynő, hozzátéve: az ilyen helyzetekben derül ki igazán, hogy az emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb.

Ami a nemrégiben történt szakítását illeti, Sydney van den Bosch azt mondja, mindig is utálta a meglepetéseket és a váratlan helyzeteket, egy válást pedig nem lehet elgyakorolni, de döntenie kellett, hogy teljesít vagy összeroppan. Ő pedig az előbbi mellett döntött.

Jelenleg azon van, hogy végre önmagával foglalkozzon, úgy érzi ugyanis, hogy ez az elmúlt 10 évben teljesen kimaradt az életéből. Mint mondja, csak és kizárólag kitartásra van most szüksége, az idei évből pedig szeretné kihozni a maximumot. Bár a legutóbbi kapcsolata nem tartott örökké, továbbra is hisz abban, hogy az ember társas lény, és kell neki valaki, akire támaszkodhat, akivel együtt gondolkodhat, és akit mindennél jobban szerethet.

Kapcsolódó
5 év házasság után válik férjétől Sydney van den Bosch
7 évig alkottak egy párt focista kedvesével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik