Élet-Stílus

Barnai Judit állítja, fel akarták függeszteni csapatában, miután kiderült, hogy Curtisszel jár

A kosárlabdázó sírva mesélt arról, hogyan élte meg, amikor mindenki azt hitte róla, szétszedett egy családot.

A Nyerő Páros legutóbbi adásában a versenyzők felidézték életük azon fájó pontjait, amin ha tehetnék, változtatnának. Barnai Judit arra az időszakra emlékezett vissza, amikor kiderült, hogy Curtisszel egy párt alkotnak. A kapcsolatukat annak idején nem ők jelentették be, egy lesifotó miatt derült fény a viszonyukra.

Mondhatjuk úgy, lebuktunk, ugye, azzal a gyönyörű képpel, amit kiraktak rólunk a címlapokra. Én akkor Győrbe jártam kosarazni, és egyszer csak úgy keltem föl, hogy a telefonom konkrétan izzott. Mindenki hívott, írt. Nagyon durva volt, úgy, hogy én nem tudtam először, miről van szó. Mindenki szemében az voltam, aki szétszedett egy családot

magyarázta a sportoló, aki ezen a ponton el is sírta magát.

Én nyilván nem ilyen ember vagyok. Hívtak a győri vezetőségtől is, hogy felfüggesztenek a kosárlabdából. Ez volt az egyedüli, ami nekem akkor ugye biztos pont volt az életemben, és oda sem mehettem le. Sőt, ami nagyon durva volt, mondták, hogy drogtesztet is akarnak velem csináltatni. Azért megfojtott engem nagyon, hogy ilyeneket gondolnak rólam vagy rólunk.

Hangsúlyozta, amikor a rapperrel összejöttek, Curtis és volt felesége már hét hónapja külön voltak, neki viszont másfél évébe telt, hogy feldolgozza a vele történteket.

Mint mondta, az említett időszakban félt emberek közé menni, annyira tartott tőle, hogyan néznek majd rá, ha pedig engedték, hogy játsszon, néhány szurkoló a meccseken is bántó dolgokat kiabált be neki a lelátóról.

Nekem ez azóta egy nagyon-nagyon fájdalmas dolog. Jólesik így kiadni meg elmondani, hogy tisztán indult és tiszta ez a kapcsolat. Nagyon köszönöm, hogy itt lehetek vele. Nagyon szeretlek

– fordult a kedveséhez.

Az ügyben a győri csapattól is megszólaltak:

Kapcsolódó
Az UNI Győr elnöke szerint fel sem merült, hogy Barnai Juditot felfüggesztik Curtis ügyei miatt
Barnai azt mondja, feltételes módban beszélt egy szándékról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik