Élet-Stílus

Épp zajlik a leglustább emberek versenye, a legjobbak lassan egy hónapja nem csinálnak semmit

Anadolu Agency / Contributor / Getty Images
Anadolu Agency / Contributor / Getty Images
A 21 indulóból 14 nem volt elég lusta az észak-montenegrói Brezna faluban zajló versenyen, ők búcsúzni kényszerültek.

Az észak-montenegrói Brezna faluban minden évben megrendezik a világ leglustább polgárainak versenyét, azaz a Laziest Citizent számolt be a New York Post.

Az idei megmérettetésen 21 versenyző „állt rajthoz”, de mára csak heten maradtak.


Tavaly 117 órányi lustálkodással lehet nyerni, idén azonban ez már kevés lett volna.

Az NDTV friss helyzetjelentése szerint ugyanis a versenyzők túl vannak már a 26. napon is, ami bődületes rekord.

Az indulók 1070 dolláros (kb. 371 ezer forint) fődíjért küzdenek.

A részt vevőknek egyébként egyetlen dolguk van, hogy egy helyben feküdjenek, közben ehetnek, ihatnak, használhatják a telefonjukat, a lényeg, hogy lustálkodjanak. Aki felül vagy feláll, azt kizárják, a mosdót pedig csak nyolcóránként tíz percre használhatják a versenyzők.

Dubravka Aksic 2021-ben nyerte meg ezt a versenyt, most szintén ott van az élbolyban.

Nem értem, miért hitték el, hogy idén is nyerhetek. Senki sem számított arra, hogy ilyen sokáig fog tartani!

– mondta korábban Aksic.

A verseny során folyamatosan figyelnek a polgárok egészségi állapotára, az indulók szigorú előírások szerint élvezik a kényelmet.

A megmérettetés egyébként 12 évvel ezelőtt kezdődött, azzal a céllal, hogy kigúnyolják a sztereótípiát, miszerint a montenegróiak lusták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik