Élet-Stílus

A pongyolától a nejlonotthonkáig – női divat a házimunkában

Gábor Viktor / Fortepan
Gábor Viktor / Fortepan
Valószínűleg már az ókori görögök is abban a hitben éltek, hogy a nő akkor vét a legtöbbet a családi harmónia és önnön jóléte ellen, ha ugyanabban a ruhában fog neki a főzésnek, takarításnak, amelyben egész nap dolgozott. De az otthoni ruházkodás már akkor folytonos ötletelés tárgyát képezte, amikor a hölgyek egy részének legfeljebb a pongyolához leginkább passzoló strucctoll kiválasztása okozott gondot.

Szoknya vagy otthonka? – nézett ránk sürgetőn a tanárnő, mi meg – lélekben sűrű vállvonogatás közepette – eldöntöttük: szoknya. Azt sem hordtunk túl gyakran, legfeljebb iskolai ünnepségekre meg színházba vettük fel, de otthonkát végképp eszükbe sem jutott volna magunkra húzni. Ha már muszáj varrni valamit, hát legyen inkább szoknya.

Kész rejtély, hogy ezek után miért töltöttük a nyolcadikos gyakorlati foglalkozás órákat mégis egy-egy otthonka kézi előállításával. Ma is előttem van, ahogy ülünk a vénséges vén szabóasztalok körül a Bakáts téri iskola eldugott műhelyében, és a minden mindegy beletörődésével szabunk, fércelünk, szegünk, gomblyukazunk egy teljes féléven át. Még az sem vigasztalt minket, hogy a szomszédos teremben a fiúk ez idő alatt fémlemezből barkácsolnak hamutartót.

Na jó, az igazsághoz annyi hozzátartozik, hogy drága nagyanyám egy idő után megszánt, két délután komplettálta az otthonkámat, és miután kasszíroztam érte a gyakorlati ötöst, azzal a lendülettel el is ajándékozta egy ismerős nyüzüge vidéki ismerősének. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a cipővédő papucsot nem ő horgolta meg helyettem, vagy hogy én kötöttem azt a sálat, amelyiket ugyancsak ötössel honorált a közoktatás.

Lechner hagyaték / Fortepan 1911.

1980-at írtunk. Egy pesti tizennégy évesnek akkoriban pont annyira volt reális választás az otthonka, mintha valaki azzal állt volna elő, hogy hordjon krinolint a kék nejlon iskolaköpeny alá. Épp olyan értetlenül néztünk erre a ruhadarabra, mint elsőben az osztályteremben kiaggatott tanyasi udvar szemléltető táblára. Ha valaki akkortájt tényleg fel akarta volna kelteni az érdeklődésünket a varrás iránt, legfeljebb azzal lett volna érdemes próbálkoznia, hogyan lehet trapéznadrágból csőfazont csinálni vagy maxiszoknyából minit.

Pedig kétségtelenül ez az időszak volt az otthonka virágkora. A hatvanas évek végén hullottak le az első darabok a Kőbányai Textilművek gyártósorairól, hogy megkezdjék máig tartó menetelésüket a magyar asszonyok ruhásszekrénye felé. A karokat szabadon hagyó, nagy zsebes, elöl gombolódó, műszálas anyagból készült háziruha ráadásul kitette a pontot egy fél évszázados nőnevelési projekt végére is: a „hogyan öltözzön a nő a házimunkához praktikusan, de mégis csinosan” kérdésre megszületett a megfellebbezhetetlen válasz. Öltözzön csak praktikusan.

Erdei Katalin / Fortepan 1985.
Bauer Sándor / Fortepan A Szövetkezeti Áruház Gödöllőn 1974-ben.
Makovecz Benjamin / Fortepan Budapest, Székely Mihály utca 10. 1982.

Érdekes módon ebben a kérdésben az érvek, de még a szóhasználat sem sokat változott, függetlenül attól, hogy például 1926-ban, amikor Az Ujság tanácsai születtek, úrinők esetében a házimunka még föl sem merült.

„Az igazán jól öltözködő nő reggel odahaza ugyanolyan rendes, mintha csak szinházban vagy mulatságon lenne. (…) A huszadik században minden nőnek túl kell lenni azon, hogy a régi elnyűtt és divatjából kiment ruháit viselje odahaza. Ez először is azért helytelen, mert igy éppen azok vesztik el vele szemben az illúziójukat, akik a legközelebb állnak hozzá. Másrészt egészségügyi szempontból sem helyes nehéz, elviselt ruhákat viselni odahaza, amely még csak nem is sokkal olcsóbb a tetszetős háziruhánál. A reggeli öltözék ugyanis lehet nagyon ízléses, sőt kimondottan dekoratív és amellett készülhet a legegyszerűbb, legolcsóbb anyagból. (…) Lehet kislányos, vagy színpadias hatású, mindamellett tartós is lehet.”

Erdőssy Béla / Fortepan 1904.
Fortepan 1900 körül.
Vojnich Pál / Fortepan 1929.

Összegezzük: a nő legyen reggel is jól öltözött, de a ruházkodására költsön minél kevesebbet. Még akkor is, ha más dolga sincs, mint megfelelő háziruhában fogadni a legközelebbi ismerőseit, közben lelkileg is felkészülve a délutáni társas eseményekre, a korzózásokra és cukrászda-látogatásokra, amelyek minden rendes úrinő életében társasági és öltözködési átmenetet képeztek az esti programok felé.

Ennek megfelelően délelőttönként három megoldás közül kellett választania: viselhetett pizsamát, amely kényelmes volt és divatosan „fiús”; hordhatott klasszikus pongyolát; vagy felvehette a pongyola továbbfejlesztett változatát, a „délutáni intim fogadóruhává” fokozott tea-gownt. „Van divatos teagown-modell, amely könnyű halvány rózsaszín selyemtüllből készül selyem csipkével, ugyanilyen crépe de Chine-re dolgozva. Készülhet ezenkívül bársonyból, esetleg strucc-tollal diszitve. A teagown az egyetlen otthoni viselet, amelynek nincsen létjogosultsága egyszerű anyagból” – szögezte le a szerző, pillanatnyilag félretéve a takarékosság egyébként oly fontos szempontját.

Karabélyos Péter / Fortepan Veszprém, 1926.
Fortepan 1943.

Lényegesen kevésbé volt megengedő a pongyolával szemben a Magyarság 1930-as szerzője, aki szinte keresztes háborút indított az ősi „slafrock” ellen. Még akkor is – vagy tán pont azért, mert – „ebből a sokszor lehetetlen szinü és formájú ruhadarabból minden férjhezmenő leány legalább egy tucatnyit kapott”. Mint írta, a modern otthoni ruha már nem a formátlan köpeny, hanem a karcsúságot hangsúlyozó, az utcai öltözet szabásvonalát követő együttes, természetesen a praktikum és az egyszerűség jegyében. „Kis gallér, mellényke, pántok, szegőzés a díszük. Sokszor finom színösszeállítások, színek kontrasztjai teszik eredetibbé a ruhát. A szoknya gloknis vagy egyenesszabásu, hólokkal, berakásokkal bővített. Anyagok dolgában igen nagy a választék: olcsó tweedek, bársonyok, gyapjutrikók, jerseyk nagyon alkalmasak ilyen praktikus, egyszerű ruhák készítésére.”

Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits fényképek / Fortepan 1938.
Szekrényesy Réka / Fortepan 1915.

Megjegyezzük: hála a Színházi Életnek ugyanebből az időszakból rendelkezünk egy ritka kinccsel, egy otthon tartózkodó férfiaknak szóló öltözködési jótanáccsal is. Viseljenek szmoking szabású házikabátot, saját anyagából készült sálgallérral – hát, ennyit tán még a legelfoglaltabbja is meg tudott jegyezni.

Galéria
Fortepan
1905.

A pongyolától a nejlonotthonkáig – női divat a házimunkában

Fotó megosztása:

Csak hát aztán eljöttek a negyvenes évek: a háború, a nehezedő életkörülmények, a férfiak helyén mind gyakrabban munkába álló és közben sokszor cseléd nélküli háztartást vezető nők kora. A tanácsadó írások elkezdtek olyan ruhákat ajánlgatni, amelyek mellé – a rajzok szerint – igen sikkesen állt a szőnyegseprő kefe és a bevásárló kosár, mindez persze kartonanyagból, derékban darázsfészek-húzással. A főzéshez melles kötényt javasoltak, nagy zsebekkel, pettyes vagy csíkos anyagból. A Magyar Nők Lapja pedig arra biztatta olvasóit, az őszi kiárusításon vásároljanak nyári anyagot, abból varrjanak kötényruhát, amely télen majd elrejti a fűtetlen otthonban viselt, ásatag szoknyákat és antik pulóvereket. A praktikus német ötlet mellé ekkor még elment egy amerikai tipp is: a bánatos szvettereket feldobó színes, bubifazonú álgallér, amelyet a melltartóra szerkenhetett a leleményes háziasszony, mintha blúzt viselne.

Fortepan 1938.
Lissák Tivadar / Fortepan 1937.
Lissák Tivadar / Fortepan 1939.

Ha hiszik, ha nem, már ezek a nehéz idők elhozták az otthonka divatját. Igaz, akkoriban még másmilyen ruhát takart ez a szó. A Magyar Divatcsarnokot vezető Ruttkai-fivérek 1938-ban egy kötény- és felsőruhaszerű darabot illettek vele, amikor – nagy felháborodást kiváltva – igyekeztek levédetni a magyar nyelvben régóta használatos márkanevet. Öt évvel később pedig a közellátásügyi miniszter rukkolt elő egy műszálas, vasalást sem igénylő anyagból szabott konfekciótermékkel, amelyet így írt le a korabeli sajtó: „Teljesen divatos, tehát keskenycsipőjű és harangaljú, szélesvállú, fínomvonalú otthonkákat terveztek a munkásleányok és asszonyok otthoni viseletéül. Az otthonka deréktól lefelé zárt, deréktól felfelé három gombja van és keskeny öve, saját anyagából.”

DrSomlói Miklós / Fortepan 1946.

A háború után beköszöntő új világ aztán – legalábbis a propaganda szintjén mindenképp – teljesen megszüntette azt a problémát, hogy délelőtt milyen ruhában legyen és mit csináljon a háziasszony. Maradt tehát az a kérdés, hogy a kereső állásából hazatérve, a házimunkához, majd az azt követő, jól megérdemelt pihenéshez mit viseljen. A Képes Világ 1948-ban elsősorban azt emelte ki, hogy az utcai öltözéket kímélni hivatott otthoni ruha négy elvárásnak feleljen meg: legyen meleg, csinos, tetszetős és olcsó. Ennek megfelelően a takarításhoz, főzéshez nadrágot, overállszerű blúzt és kötényt ajánlottak, az olvasáshoz és kézimunkázáshoz pongyolát.

FŐFOTÓ / Fortepan Hajdu keverőtárcsás mosógépet reklámozó felvétel 1969-ből.
FŐFOTÓ / Fortepan Bodó Sztenya manöken egy padlófényezőt reklámozó felvételen 1967-ben.

Egy évtizeddel később pedig a Kelet-Magyarország már egyenesen a „jó házasság egyik feltételének” nevezte, hogy az asszony vidáman, frissen mosott pongyolában, kötényben, csinosra kötött fejkendőben fogjon neki a házimunkának. Igaz, az új idők jegyében tett némi engedményt is: „Az utóbbi években házihasználatra is divatos a pantalló, a halásznadrág, rosszul fűtött lakásokban a tréningruha. Karcsú nőknek nemcsak célszerű, hanem csinos viselet is, a fiatalok egyre inkább megbarátkoznak vele.”

Fortepan 1984.

És akkor már tényleg csak egy újabb évtized volt hátra, hogy a modernitás végképp letarolja az otthoni öltözködést. 1968-ban a Magyar Ifjúság immár nemcsak arról írt, hogyha elektromos mosógéppel mosunk, akkor nem pusztán a nejlonkötény, hanem az áramütéstől megvédő vietnámi papucs is jó szolgálatot tehet, hanem megjegyezte: a létrára mászáshoz a pongyolánál jobb a shortnadrág, az esti pihenéshez pedig ideális a tévépizsama. Amely persze készülhet dámás, romantikus vagy akár sportos szabásban és díszítéssel is.

Gárdos György / Fortepan 1981.
Magyar Hírek folyóirat / Fortepan A tévétorna szereplői, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő és lányai 1976-ban.

De a magyar közellátás még ennél is tovább szeretett volna lépni, mintegy összegezve az utóbbi fél évszázad asszonyi óhajait. A Magyarország adott hírt egy nagyszabású kezdeményezésről a következő felütéssel: „Az otthoni tennivalók többnyire megkívánják az átöltözést. Fel kell ölteni valamit; valamit, amit nem kell tisztíttatni, ha főzés közben ráfreccsen az étel leve, amiben akadályok nélkül lehet bármilyen mozgást végezni, mosni, takarítani stb., de viselőjét mégsem torzítja lompos öregasszonnyá, vagy formátlan mackóvá, oly csinos lehet benne, mint utcai ruhájában. Ilyen mindentudó ruhadarab ez idő szerint még nem létezik.” Ám a szocialista kereskedelem nem adta fel egykönnyen: mint írták, a Női- és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat pályázatot hirdetett az alapanyag-gyártóknak, hogy állítsanak elő olyan kelméket, amelyek az átlagkeresetű nők számára is elfogadható áron teszik előállíthatóvá a fent eszményinek leírt háziruhát.

Lám, legalább megpróbálták. És ha más nem is, a nejlonotthonka legalább megszületett.

Írta: N. Kósa Judit | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/otthoni-viselet

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik