Élet-Stílus

„Nem szomorú voltam, csak nagyon fáradt” – így tudta meg Zita, hogy vashiánya van (x)

Lehet, hogy egy idegen elsőre kiszúrja, amit mi hónapok alatt sem veszünk észre. Ne tartsuk normálisnak, ha állandóan fáradtak vagyunk, ugyanis valamilyen hiánybetegség, például vashiány is állhat a háttérben.

„Nem tudtam, mért vagyok állandóan kimerült”

„Egyik nap megszólított egy idegen férfi a villamoson, hogy egy olyan szép nő, mint én, mitől szomorú ennyire. Pedig egyáltalán nem voltam lehangolt, egyszerűen csak rettenetesen fáradt voltam” – kezdi történetét a 26 éves Zita. „Ez után gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen már régóta eléggé kimerült vagyok, és hiába igyekeztem minél inkább kímélni magam, egyszerűen nem kapok erőre. Sokat fájt a fejem, néha szédültem is, de nem gondoltam semmi komolyra. A munkahelyemen akkoriban nagy volt a hajtás, az év elején sokat betegeskedtem, de átmenetinek véltem a dolgot. Az idegen pasas kérdése viszont elgondolkodtatott, ezért felkerestem a háziorvosomat, aki vérvételre küldött. A vérképemből világosan látszott, hogy mi hiányzik nekem valójában: a nagy, vörös húsokban és ízletes belsőségekben található vas” – idézi fel Zita.

Bajt jelezhet a tartós fáradtság

A tartós kimerültség a vashiány egyik jellemző tünete, de más betegségekre is utalhat. Ilyen egyebek mellett a depresszió, a pajzsmirigy-alulműködés, a szénhidrát-anyagcsere zavarai, mint a diabétesz vagy az inzulinrezisztencia, a szív- és érrendszeri betegségek, az éppen zajló, lázzal járó fertőzések vagy az alvási apnoe (azaz légzéskimaradás). Kimerültség, fejfájás esetén gondoljunk arra is, hogy ittunk-e aznap elegendő folyadékot – a koncentrációt ugyanis a dehidratáltság is csökkentheti.

Vashiány: ezek lehetnek a szövődmények

Vashiányos állapotban a vér kevesebb oxigént szállít, így az agyunkba is kevesebb jut belőle. Emiatt érezhetjük az elhúzódó, ólmos fáradtságot és a vele járó, változatos tüneteket: a fejfájást, az ajkak berepedezését, a hajhullást. Romolhat a hallásunk, érezhetünk légszomjat vagy kívánósságot, és furcsa zúzódásokat is felfedezhetünk magunkon. Gyengül az immunrendszer, így fogékonyabbá válunk a fertőzésekre. A vashiány legsúlyosabb szövődménye a vashiányos vérszegénység, amely akár az életet veszélyeztető állapottá is súlyosbodhat.

Ilyenkor alakulhat ki vashiány

A szervezetünk előállítani nem, csak raktározni tudja a vasat. A felnőttek átlagosan napi 1-2 mg vasat veszítenek a hajhullással, körömvágással, verítékkel vagy a székletürítéssel. Vashiány olyankor alakul ki, ha túl kevés vasat viszünk be (például szélsőséges diétát tartunk), ha valami miatt megnövekszik a vasigényünk (ilyen a versenysport, a várandósság vagy a szoptatás időszaka), ha valami folytán túl sok vasat veszítünk (erős menzesz, orvosi beavatkozás vagy rendszeres vérzéssel járó betegség miatt), esetleg a vas felszívódása akadályozott (egyes étel- vagy italösszetevők, gyógyszerek vagy akár gluténérzékenység miatt).

Segített a Maltofer rágótabletta

„A diagnózis után eldöntöttem, hogy felhagyok a szigorúan húsmentes diétámmal, és a kávéfogyasztásomat is csökkentem, ugyanis a csersav akadályozza a vasfelszívódást. Egyik barátnőm tanácsolta, hogy mindezek mellé kezdjem el szedni a Maltofer rágótablettát, hogy mihamarabb helyre hozzam a vasszintemet. A Maltofer rágótabletta hazánkban a vezető, recept nélkül kapható vaspótló gyógyszer* vashiány megelőzésére, kezelésére. 100 mg elemi vasat tartalmaz, és nyugodtan szedhetem az étkezéssel egyidőben, mert nem lép reakcióba a leggyakoribb étel- és italösszetevőkkel, és C-vitamin nélkül is jól hasznosul. Ráadásul a kellemes, csokoládéízű tablettából szabályozottan szívódik fel a vas, és a vashiány mértékétől függően tölti fel a vasraktárakat. Szedése ritkábban okoz gyomor- és bélpanaszokat, mint más típusú vaspótlók. A következő vizsgálaton már lényegesen jobb volt a vérképem, és az energiaszintem is egészen más. Most már nem azért szólítanak meg a pasik, hogy megkérdezzék, miért vagyok olyan szomorú” – zárja történetét huncut mosollyal Zita.

*IQVIA OLA Pharmacy Sell-in adatok alapján, a Maltofer rágótabletták együttes eladásait tekintve az OTC vaspótlók (04F2) csoportban, a 2022. január – 2023. március időszakban

Vény nélkül kapható vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszer

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A

MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik