Herceg Erika a pénteki Reggeliben szakmai tevékenysége (szerepet kapott a Six című musicalben, amit a Madách Színház tűz műsorára) mellett a magánéletéről is mesélt egy keveset. Mint elmondta, több párja jelenleg Svájcban él, így mindketten ingáznak. Elmondása szerint kifejezetten jót tesz a távolság a kapcsolatuknak.
Nagyon lángol a szerelem. Több mint hat éve vagyunk együtt, és mint hogyha egy hónapja ismerkedtünk volna meg
– árulta el az énekesnő, aki a családalapításról is szót ejtett.
Ez a babaprojekt már eltolódott néhányszor, nagyon kevesen tudnak erről. Most is volt róla szó, de bejött a Madách. Párom nagyon szeretné, és én is. Ha a jóisten megadja, nagyon boldog leszek, egyértelműen megszülöm. Szerintem ez egy csodálatos ajándék. Majd meglátjuk, talán majd a színpadon pocival leszek. Tehát annyira nem vagyunk rajta a babaprojekten, de ha jön, akkor miért is ne?
– fogalmazott az X-Faktor mentora.