Miller Dávid a Refreshernek adott interjút, melyben többek között arról is mesélt, hogyan tudja négy különböző területen – műsorvezetés, szinkronizálás, színészet és zenélés – egyaránt megállni a helyét. Mint mondta, szerencsés helyzetben van, mert szereti azokat a dolgokat, amiket csinál. Mivel nem csak egy munkából kell megélnie, ezért mindig annyit tud vállalni, amennyit még élvez csinálni.
Úgy érzem, színészként még nem tudtam magamnak bizonyítani azt, amit én magamban érzek, ez még várat magára. A zene pedig számomra teljesen terápiás jelleggel bír, nem is tudnám a munkához sorolni. Ha abból majd egyszer meg tudnék élni, vagy egyáltalán pénzt tudnék belőle keresni, az maga lenne a mennyország, a non plus ultra
– mondta el, hozzátéve: talán hátulütő, hogy nem marad mindenre annyi ideje, amennyit szeretne, ez pedig a zene rovására megy. Most erre szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni.
Azért csinálok most ennyi mindent, hogy majd egyszer ne kelljen. Nem feltétlenül látom magamat úgy, hogy 25 év múlva is ezt csinálom majd.
Miller Dávid szülei, Ullmann Mónika és Miller Zoltán mindketten színészek. Ennek kapcsán arról is kérdezték, mit gondol a nepotizmusról, vagyis hogy szerint híres szülők gyerekei könnyebben helyezkednek el a művészeti ágakban.
Engem ez a téma egész életemben végigkísért, azonban inkább fordítva. Azért, mert híresek a szüleim, sosem volt részem pozitív megkülönböztetésben, épp ellenkezőleg, általában nagyobb volt az elvárás felém ilyen téren. Ezért sem jelentkeztem a Színművészeti Egyetemre, és ezért is mentem ki tanulni Londonba. Nem akartam azért bekerülni, mert valakinek a fia vagyok, és azt sem akartam, hogy nekem jobban kelljen elmondanom József Attila Mama című versét azért, mert a családi hátterem miatt jobban kéne tudnom. Amit kaptam, és ami miatt végtelenül szerencsésnek érzem magam, és hálásnak a családomnak, az az, hogy nagyon korán megtanulhattam a munkához való helyes hozzáállást és az alázatot, és ezt már soha senki nem fogja elvenni tőlem.
