Bíró Ica fonott kalácsot próbált készíteni a Hal a tortánban, azonban nem járt sikerrel, véleménye szerint a végeredménybe beletört volna a vendégei, Horváth Éva, Nagy Noémi, Kiss Ernő Zsolt és Alekosz foga. Utóbbinak erről eszébe jutott egy megfigyelése a házigazdával kapcsolatban, amit a többiekkel is megosztott.
– Apropó, fog. És most nem ér nevetni, komoly a kérdés! Neked miért van a kelleténél több fogad?
– Hát, így születtem.
– Ha nem tűnt volna fel nektek, neki több foga van, mint az embereknek.
– Igen. Szóval az van, hogy a két szemfogam között nekem öt fogam van.
A vagyonőr azt is megosztotta a műsor nézőivel, hogyan lett figyelmes a modell különleges fogsorára.
Nekem a hét alatt az tűnt fel, hogy legelőször mindig Ica fejezi be az ételt. Próbáltam megfejteni ezt, mert ugye én sakkozói logikával gondolkozom, és a sakktáblán 32 figura van. Mindjárt összepárosítottam a fogaival. Csak az győzhet, csak az tud ilyen gyorsan enni, akinek több a foga.