A Hal a tortán legutóbbi adásában Alekosznak kifejezetten imponált, hogy Kiss Ernő Zsolt fehér tálakban kínálta fel az ételeket, azzal viszont már nem volt elégedett, hogy a főétel különböző elemeihez nem kapott több tányért, csupán egyet.
Igazság szerint minden ételhez, minden fogáshoz új tányért szükségeltetett volna kihozni
– mondta a miniinterjújában a vagyonőr, aki végül hajlandó volt egyetlen egy tálból megenni a főételt, az elemeket viszont mind külön kóstolta meg, és a többieknek is jelezte, hogy ezt így kell, különben az ízek „módosulnak”.
Nem is élvezték, hogy mit esznek, egyszerűen csak éhesek voltak és zabáltak. Nekiestek! Így, kérem, nem szabad, nem is lehet gasztronómiai versenyeken részt venni. Megkérdezik tőlük, mit éreztek, el se tudják mondani!
– magyarázta Alekosz, aki először egy üres kiflit vett maga elé, amit késsel-villával kezdett el enni, és meg is sózta.
A vagyonőr egyébként pénteken látja majd vendégül az asztaltársaságot, a segítőjét pedig közülük szeretné kiválasztani, de Horváth Éva és Nagy Noémi nyíltan nem vágytak erre a pozícióra, utóbbi azt is elmondta, hogy ő aznap délelőtt kozmetikushoz viszi a kutyáját, ami fontosabb program, mint Alekosznak segíteni a konyhában.