Élet-Stílus

Naomi Campbell a brit Vogue címlapján, kisbabájával a kezében pózol

Az anyaságról is szó esik az interjúban.

Naomi Campbell tavaly, Instagram-oldalán jelentette be, hogy anyuka lett. Elég sokakat meglepett a hír, mivel korábban sosem beszélt az ezzel kapcsolatos terveiről. Az ötvenegy éves modell most a Vogue-magazin brit kiadásának címlapján pózolt lányával, a fotózáshoz természetesen pedig ahogy mindig, most is nagyinterjú is társult. A beszélgetés során elmondta, nem szeretné elárulni a lánya nevét, ahogy azt is kötve hiszi, hogy egyhamar mutogatni kezdené a közösségi média oldalain. Az viszont kiderült, hogy hamarosan saját könyvet ad ki, amit az interjú alapján főként az anyasággal kapcsolatos tapasztalatairól ír. Annak ellenére, hogy igyekezett minél szűkszavúbban válaszolni, elárulta, hogy a gyereket nem örökbe fogadta, hanem a saját lánya.

Nagyon jó gyerek, jól alszik, szinte alig sír, és azt mondják, nagyon éber a korához képest. Most kezdett el integetni a kezével, ami nagyon szórakoztató. Rengeteget nevet és már épphogy elkezdett beszélni. Talán még az is lehet, hogy előbb kezd el járni, mint mászni. Hat foga is kinőtt

– mesélte róla a magazinban Campbell, majd hozzátette, hogy csak nagyon kevés embert avatott be a döntésébe, hogy anya szeretne lenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

British Vogue (@britishvogue) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik