Élet-Stílus

A Föld „elemei” most éltre kelnek (x)

Szerethető rajzfilmfigurák, vidám, kalandos és színes történetek, amelyek a legkisebbekhez szólnak - kisfilmek a környezettudatosságról.

A példamutatás ereje – így válhat környezettudatossá gyermekünk

Szerethető rajzfilmfigurák, vidám, kalandos és színes történetek, amelyek a legkisebbekhez szólnak, ám a mondanivalójuk komoly üzenetet hordoz. Szívecske és barátai, Szellőcske, Vizecske, Tüzecske, Földecske ugyanis elhatározták, hogy megmutatják az ovisoknak és a kisiskolásoknak, miként lehetünk környezettudatosabbak, hogyan élhetünk egészségesebb életet és mennyire fontos dolog a segítségnyújtás. A mesehősökről persze nem csak a gyermekek, hanem akár maguk a szülők is példát vehetnek, hiszen, mint tudjuk, amit a gyerek lát és elsajátít otthon, az válik a szokásává, azt viszi tovább és adja majd át később a saját csemetéjének is.

A Föld „elemei” most éltre kelnek

Hogy kik is ezek a kedves rajzfilmfigurák?  Ők a SPAR legújabb kampányának, a SPAR ÖKO KALAND című animációs mini-sorozatának főszereplői, akik a Föld „elemeit” testesítik meg. Szellőcske és társai a legfiatalabbak nyelvén szólítják meg az óvodásokat és kisiskolásokat. Olyan, a fenntarthatóságot meghatározó témákról mesélnek, mint például a szelektív hulladékgyűjtés, az egyszer használatos műanyagok kerülése, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása vagy éppen az adománygyűjtés és a segítségnyújtás.

A változásért tenni kell 

Az áruházlánc animációs szériájának célja, hogy gyerekek számára közelebb hozza a környezettudatos szemléletet. A sorozat tíz, egyenként 40 másodperces meséből áll, amelyek vidámak, tömörek, és színesek, ezáltal a bonyolultabb, környezetvédelemmel kapcsolatos tartalmakat is megérthetik a kisebbek. A mese főhősei szerethető karakterek, így a példamutatás könnyen „ragadós” is lehet.

Ha pedig már a példamutatásnál tartunk, Szívecske és barátai azt az üzenetet próbálják eljuttatni a gyerkőcökhöz a rajzfilmek által, hogy a mi felelősségünk az, hogy élhetőbb környezetet teremtsünk. Ezért pedig tenni és változtatni kell.

A példamutatás otthon kezdődik

Ebben nagyon fontos szerepük van maguknak a szülőknek, hiszen amit a kicsik látnak, azt a gyakorlatot sajátítják el és viszik tovább. Tehát, ha a boltba többször használatos vászontáskával indulunk el, ha nem pazarlunk és kevesebb élelmiszert dobunk ki, ha pékárut, gyümölcsöt vagy zöldséget veszünk, s ezeket többször használatos zárható tasakba tesszük az egyszer használatos műanyag zacskó helyett, már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a gyermekünk a mi lábnyomunkba lépjen, vagyis, hogy ő is környezettudatos életet folytasson, és ugyanezt adja majd át a saját gyerekének.

Már megtekinthető a mese-sorozat

Az animációs kisfilm-sorozatot a SPAR online csatornáin népszerűsíti – Facebook, Instagram –, és Youtube, valamint fenntarthatósági oldalán tekinthető meg: www.sparafenntarthatojovoert.hu/okokaland

Ajánlott videó

Olvasói sztorik