Getty Images
Élet-Stílus

„Amikor a lehetőség sincs meg, az tényleg kétségbeejtő” – a járvány a párkapcsolatokat is alaposan próbára teszi

Hétfőn elköszöntök egymástól, abban a hitben, hogy pénteken újra látjátok egymást, hogy aztán hónapokig csak a videóchat maradjon. Nem egy párkapcsolatot tett próbára a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban.

Szinte már egy örökkévalóságnak tűnik, olyan régóta jelen van az életünkben a koronavírus-járvány, ami túlzás nélkül a feje tetejére állította a világot az elmúlt másfél évben. Az egymást követő karanténidőszakoknak köszönhetően a magány és az egyedüllét sokaknál ütötte fel a fejét, párok, családok szakadtak szét bizonytalan időre a járványnak köszönhetően. Ők egyet tehettek: vártak, amíg a pandémia elvonul és közben megpróbálták távkapcsolatban átvészelni a nehéz időszakokat.

Megerősített, de többet azért ne legyen ilyen

Látható, hogy a megváltozott körülmények az olyan kapcsolatokat is képesek voltak majdnem ellehetetleníteni, ahol a felek ugyanabban az országban tartózkodtak. Azok, akik között még az országhatárok is ott voltak, még nagyobb kihívásokkal szembesülhettek.

Bálint 2017 decemberében ismerkedett meg osztrák barátnőjével egy koncerten az Akváriumban. Sokáig nem is lehetett ezt igazi kapcsolatnak nevezni. A lány akkor egy hosszú hétvégére érkezett a magyar fővárosba, tanulmányai miatt nem volt rá esély, hogy tartósan itt ragadjon, ahogy Bálintnál sem játszott az a lehetőség, hogy Salzburgba tegye át a székhelyét. Az áttörés a következő nyáron jött el, amikor a lány elhívta őt a diplomaosztójára, azóta tulajdonképpen egy párt alkotnak. Távkapcsolatban éltek a járvány előtt, két-három hetente találkoztak néhány napra, és bár mindketten többre vágytak, a dolog így is működött. Aztán beütött a pandémia, és ez az ő életükben is új helyzetet teremtett.

Kissé pánikba estem, amikor lezárták a határokat, ez már tényleg olyan akadály volt, ami megugorhatatlannak tűnt. Féltem persze a covidtól, de az utazást így is vállaltam volna. De mikor a lehetőség sincs meg, az tényleg kétségbeejtő.

Bálint külön kiemeli, hogy párja édesapja orvosként a frontvonalban dolgozik az első hullám beütése óta, így neki első kézből voltak információi arról, milyen pusztító is a járvány valójában, ezáltal sokkal óvatosabb is volt. Ez őt bevallottan idegesítette sokszor, nem azért, mert bagatellizálni akarta volna a járványt, pusztán úgy érezte, hogy a párjának nem fontos annyira, hogy újra együtt legyenek. A vendéglátóipar bebukása következtében Bálint ráadásul az állását is elvesztette, ami csak még tovább mélyítette az apátiáját. Voltak azonban pozitív időszakok is.

Közben ő sem tudott dolgozni, így mindketten egész nap otthon voltunk, csak épp 500 kilométerre egymástól. Annyiból jó volt, hogy sok időnk jutott egymásra, rengeteget beszélgettünk, régi dolgokról, emlékekről, lehet, hogy jobban meg is ismertük egymást ez alatt az idő alatt. De közben meg mégis eltávolodtunk egymástól, szóval összességében nagyon rossz volt az egész.

A férfi amondó, ha nem edződtek volna bele az évek alatt a távkapcsolatba, nem biztos, hogy kitartottak volna egymás mellett. Miután a határok újra megnyíltak, a még mindig munka nélkül tengődő Bálint kiköltözött Salzburgba a kedveséhez és ott próbált elhelyezkedni a vendéglátásban. Néhány hónap múlva azonban a szíve hazahúzta őt, így egy fájdalmas döntés kíséretében visszaköltözött Budapestre. Párjával ugyanakkor kitartanak egymás mellett, azóta is távkapcsolatban élnek, próbálják fenntartani azt az életritmust, amit a járvány beköszönte előtt kialakítottak maguknak.

Hihetetlen, mennyi minden történt az elmúlt másfél évben, ehhez képest ugyanúgy élünk, mint a covid előtt. Megerősített bennünket az a néhány hónap, de azért remélem, nem lesz többet részünk ilyenben.

Az első gondolataim között volt, hogy haza kell mennnünk amíg tudunk

Luca és Tamás együtt végeztek az egyik budapesti egyetemen marketing szakán. A tanulmányaik alatt döntötték el, hogy Londonban végzik majd el a mesterképzést, a sikeres felvételi után ki is költöztek Angliába 2018 nyarán. Az iskola mellett mindketten el tudtak helyezkedni a szakmájukban, Tamás egy induló startup munkáiba kapcsolódott be, Luca pedig egy nagyobb reklámcég munkatársa lett. Ez aztán egyet jelentett azzal, hogy kettejüknél más életritmus alakult ki: míg Tamás szinte több időt töltött a startupnak otthont adó műhelyben, Luca már akkor is sokat dolgozott otthonról, amikor a home office fogalma a világ nagyrészén még ismeretlen volt. Ez pedig alapjaiban határozta meg a helyzetüket, miután beütött a koronavírus.

Én amúgy is szerettem gyakran hazajönni, leginkább olyan voltam, mint a kollégisták, akik havonta többször is hazamennek. Csak én nem a Pest-Nyíregyháza távot jártam meg kéthetente, hanem a Pest-Londont. Amikor kitört a járvány, akkor is az első gondolataim között volt, hogy haza kell mennnünk amíg tudunk.

– mondja Luca, hozzátéve, hogy ez csak félig valósult meg. Bár sok helyen számoltak be ellentétes tapasztalatokról, az ő munkahelye nagyon „emberi módon” állt hozzá a helyzethez és szinte rögtön engedélyezte az alkalmazottai nagy részének a home office-t, így nem volt kérdés nála, hogy a legelső repülővel Budapestre jön. Ezzel szemben Tamásnál nem volt opció, hogy otthagyja a gyerekcipőben járó vállalkozását, kiszúrva ezzel a társaival, amit Luca is megértett. A lány itt teszi hozzá, elképzelhető, hogy nem lett volna ennyire megértő, ha tudja, hogy mennyire elfajulnak a dolgok.

A családommal voltam és a munkába is bele tudtam temetkezni, de a következő hónapok így is szörnyűek voltak. Olyan volt, mintha napról napra jelentenék be az újabb szigorításokat, egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy valaha visszajussak Tamáshoz, vagy ő hozzám. Persze, mi is minden este videóchateltünk és sokat beszélgettünk telefonon, de ez egy idő után nem pótolja az érintést.

Luca eldöntötte, hogy amint feloldják a korlátozásokat a légiközlekedésben, azonnal repülőre ül, ebbe kapaszkodott a mélypontok idején, bár sokszor azt hitte, erre majd talán csak karácsonykor kerülhet sor. Ehhez képest szinte egyik napról a másikra, júliusban már utazhatott is, kivárva végül azt az időszakot, amikor már nem kellett landolás után karanténba vonulnia a beutazóknak. A reptéren Tamás várta.

Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék, de Tamás is ezt mondta később. Rendesen izgultam, milyen lesz majd újra találkozni, annak ellenére, hogy százszor lepörgettem már a fejemben, ahogy kisétálok és meglátjuk egymást.

Nem csak, hogy úgy érezte, mintha egy filmben szerepelne, de Luca elmondása szerint kicsit olyan volt az egész, mintha maga a reptér is egy ünnepség helyszíne lenne, ahol az emberek – velük együtt – azért jöttek össze, hogy valami rendkívülinek legyenek részei. A lány szerint volt abban valami hidegrázós, hogy hónapokon át több száz kilométer választotta el őket, és aztán újra találkoztak a repülőtéren, mintha csak annyi kellett volna a boldogsághoz, hogy ide érkezzenek mindketten, és a reptér szelleme majd eltünteti a távolságot. Luca tartott attól, hogy a járványhelyzet és a szigorú biztonsági protokoll miatt talán nem fog minden úgy alakulni, ahogy elképzelték, legrosszabb esetben mégis karanténba kell vonulnia, de szerencsére nem volt szó ilyesmiről. A procedúra olyan sima volt, mintha egy belföldi távolsági buszról ugrott volna le, hogy minél előbb találkozhasson a párjával.

Újra együtt

Egy régóta várt találkozás családtagokkal, barátokkal, elmaradt ölelések és mosolyok… A Budapest Airport rengeteg érzelmes pillanatnak volt szemtanúja, itt az ideje, hogy veled is megosszuk ezeket!

Előzetesen Tamás is igyekezett ráerősíteni a dramaturgiára, egy táblával várta Lucát, amire az ő nevét írta fel – azzal már csak a reptéren szembesült, hogy ez szinte mindenki másnak eszébe jutott, aki épp akkor várta szerette érkezését. Ez persze kevéssé érdekelte Lucát, aki közel négy hónap után ölelhette újra magához a párját.

A szerelmesek ezt követően végig Londonban voltak, nem akarták megkockáztatni, hogy véletlenül ismét elszakadjanak egymástól előre nem látható időre. Éppen ezért az ünnepekre is együtt érkeztek haza decemberben, ami utólag remek döntésnek bizonyult, hiszen az év végén ismét bonyolódott a Nagy-Britanniába történő be- és kiutazás. Luca és Tamás azonban levonták a tapasztalatokat a tavaly tavaszi eseményekből: a külön töltött idő után bármennyire is romantikus volt a viszontlátás, azóta nem volt olyan, hogy külön ültek volna repülőre.

A legrosszabb, hogy nem tudod, mikor lesz vége

Péter és Orsolya a járvány előtt sem éltek együtt, a munkájuk ezt nem tette lehetővé. Míg a férfi egy budapesti építőipari cég alkalmazottjaként egész héten az országot járja, leginkább Békést és Csongrádot, addig Orsolyát a munkája egy győri irodaházba szólítja. Ötödik éve voltak már együtt, amikor beütött a járvány tavaly tavasszal. Bár mindketten megijedtek a világból érkező egyre aggasztóbb hírek miatt, magukat nem féltették távkapcsolattól.

Amióta együtt vagyunk, szinte végig hétvégi pár voltunk, vagy Orsi jött hozzám Pestre, vagy én mentem Győrbe. És ez elég jól működött, mondogattuk is a barárainknak, amikor erre terelődött a szó, hogy nem nővünk egymás fejére, kizárt, hogy megunjuk egymást. Ráadásul egy hosszú hét után mindig sokkal jobb érzés volt újra találkozni

– meséli Péter, de hozzáteszi, az új helyzet őket is alaposan próbára tette, olyan kihívással kellett megküzdeniük, amilyennel eddig még sosem. Bár mindketten tudták, hogy a másik betart minden korlátozást, ezáltal védi magát a vírustól, a hetek teltével egyre nyomasztóbbá kezdtek válni a hétköznapok. És ezekbe most már a hétvégék sem tudtak színt vinni.

A legrosszabb az volt, hogy nem tudtuk, mikor fog az egész véget érni. Március 15-e után mentem vissza Pestre Orsitól, abban a hitben, hogy pénteken megyek majd újra. Ehhez képest hónapokig semmi. A nehezebb pillanatokban eljátszottunk a gondolattal, hogy valamelyikünk autóba ül, de tudtuk, hogy felelőtlenség lenne ebben a helyzetben, így végül maradtunk az internetnél.

Péter és Orsi végül júniusban találkoztak újra, mikor már bizton ki lehetett jelenteni, hogy túlvan az ország az első hullámon. Orsi utazott Budapestre, azóta viszont szintet lépett a kapcsolatuk, és Péter most már Győrből, közös albérletükből jár el nap mint nap dolgozni.

Szponzorált tartalom

A cikk a Budapest Airport támogatásával készült.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.