A Green River-i gyilkos legfiatalabb áldozatát közel negyven évvel halála után, 2021 februárjában sikerült azonosítani. A denveri Wendy Stephens tizennégy éves volt, amikor 1983-ban megszökött otthonról. Egy évvel később már csak a csontvázát találták meg egy eldugott, erdős területen, a Washington államban működő Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülőtér közelében. A rendőrségnek évtizedeken át fogalma sem volt arról, hogy ki az áldozat, csak abban voltak biztosak, hogy egy sorozatgyilkos végzett vele.
A karosszéria-lakatos
Gary Leon Ridgwayt 2001. november 30-án tartóztatták le, amikor kisétált munkahelye, a Kenworth teherautógyár kapuján, a washingtoni Rentonban. Az akkor ötvenkét éves férfi már évtizedek óta dolgozott ugyanott karosszéria-lakatosként, és senki sem sejtette róla, hogy ő Amerika egyik legkeresettebb sorozatgyilkosa.
Ridgwayt négy nő két évtizeddel korábbi meggyilkolásával vádolták meg. Amikor közölték vele, hogy az egyértelmű DNS-bizonyítékok alapján simán halálra fogják ítélni, alkut kötött az ügyészséggel: az életéért cserébe megoldatlan eltűnési és gyilkossági ügyek aktáinak tömegét zárhatják le. Hetvenegy gyilkosságot vallott be, de hozzátette, olyan sok áldozata volt, hogy egy idő után képtelen volt számon tartani. Végül negyvenkilenc nő és kiskorú lány megöléséért ítélték tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre.
Gary Ridgway második válása után, a nyolcvanas évek elején kezdett gyilkolni. Áldozatai főként prostituáltak, más módon kiszolgáltatott fiatal nők, illetve otthonról megszökött kamaszlányok közül kerültek ki. A férfi a régi kisteherautójával szedte fel az áldozatait. Hogy elnyerje bizalmukat, a válása miatt érzett szomorúságáról beszélt és megmutatta nekik egyetlen kisfia fotóját. Később szexuális kapcsolatot létesített velük, vagy megerőszakolta őket. Közösülés közben hátulról, a könyökhajlatába kapta az áldozatai torkát és megfojtotta őket. Mivel néhányan küzdöttek, és sérüléseket okoztak neki, később elkezdett kötelet használni. A holttesteket elhagyatott, erdős területeken rejtette el, a legtöbbjüket a Green River környékén, innen kapta később a nevét.
Ridgway olykor visszatért az áldozatai holttestéhez, hogy ismét megerőszakolja őket. Azt mondta, ez nála soha sem a nekrofíliáról szólt, vagyis nem okozott neki különös élvezetet, egyszerűen így tudta egy időre csillapítani az ölés iránti vágyát. Bár a férfi már az első gyilkosságok után felkerült a gyanúsítottak listájára, a rendőrök nem találtak ellene elég bizonyítékot. Ügyesen manipulálta a helyszíneket: innen-onnan összegyűjtött cigarettacsikkeket, használt rágógumikat, idegenek kézírásos jegyzeteit szórta szét az áldozatai körül. A nyomozást az is nehezítette, hogy a legtöbb áldozat hosszú idővel a halála után került elő, a hatóságok sok esetben csak csontokat találtak, melyek azonosítása rengeteg időt emésztett fel. Bár a nyomozást az Egyesült Államok leghírhedtebb sorozatgyilkosa, az 1978-ban letartóztatott, majd 1989-ben kivégzett Ted Bundy is segítette, Ridgwaynek mindig sikerült kibújnia az igazságszolgáltatás alól.
Mivel 1984-ben egy poligráfos hazugságvizsgálaton is átment, majdnem két évtizeden át lehetett aktív sorozatgyilkos. Bár a legtöbb áldozatát 1982 és 1984 között ölte meg, és a harmadik, 1988-ban kötött, egészen a letartóztatása utánig tartó házassága alatt szinte teljesen leállt, a bizonyítékok alapján még 1998-ban is gyilkolt.
A kamaszlány
Jill McCabe Johnsonnak a 2001-es híradó után még két évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy szembe merjen nézni a valósággal. Sorozatgyilkosokról akart írni, akik gyerek-, és fiatal felnőtt korában rettegésben tartották Amerikát, különösen a lányokat és a nőket. Olyanokról, mint Ted Bundy, vagy Gary Ridgway. Ahogy egyre jobban belemélyedt a kutatómunkába, ismét eszébe jutott az a Gary nevű férfi, akivel annak idején afférja volt.
Jill a seattle-i repülőtértől nem messze működő White Shutters nevű country-western táncklubban találkozott Garyvel, valamikor 1980 végén, 1981 elején. A lány tizennyolc éves volt, a férfi huszonkilencnek mondta magát. Bár a szemei sarkában húzódó ráncok, és az álla alatt kissé megereszkedett bőr arról árulkodtak, hogy Gary talán idősebb annál, amennyit bevall, Jill úgy érezte, hogy nincs oka gyanakodni.
Jill és Gary néhány héten át minden alkalommal összefutottak a klubban. A férfi mindig felkérte a lányt táncolni, meghívta egy tonikra, vagy ananászlére, amit a lány általában ivott. Gary néha leült Jill és a barátai asztalához, de nem igazán beszélgetett senkivel. A lány nem is tudta, hogy a férfi csak táncolni szeret, vagy valami mást is szeretne tőle. Gary kezei soha sem kalandoztak el tánc közben és soha sem próbálta megcsókolni őt.
Névjegy és fotó egy kisfiúról
Az egyik este végén aztán Gary felajánlotta, hogy hazaviszi a lányt a kisteherautóján. Évtizedek távlatából Jill már nem is emlékszik rá, hogy ő hívta fel Garyt, vagy a férfi kérte, hogy használhassa a mosdót, de néhány perc múlva együtt léptek be az üres nappaliba. Jill kicsit meglepődött, hogy a két lakótársa nincs otthon, hiszen ők az estéik többségét a tévé előtt, vígjáték-sorozatokkal töltötték.
Jill megmutatta a férfinak a fürdőszobát, ő pedig a saját szobájába ment, hogy letegye a kabátját. Kissé összerezzent, amikor Gary néhány másodperc múlva utánament, de akkor sem félelmet érzett, inkább szégyenkezett, hogy olyan a szobája, mint egy disznóól: az ágya sem volt bevetve, és mindenütt levetett ruhák hevertek szerteszét. A férfin azonban nem látszott, hogy ez akár a legkevésbé is érdekelné.
Vékony orra volt és átható kék szemei, amikkel engem vizslatott. Elbűvölt. Talán mégiscsak tetszem neki. Magasabb volt nálam, emlékszem, hogyan mozgott a méretes ádámcsutkája, miközben a munkájáról mesélt egy ipari festőüzemben. Előhalászta a tárcáját, hogy megmutassa a névjegyét és egy fotót a kisfiáról. Elmesélte, hogy nemrég vált el, és elkeseredett harcot folytat a bíróságon a gyerek felügyeleti jogaiért. Csókolóztunk, és hagytam, hogy az ösztönök messzebbre vigyenek bennünket, mint azt eredetileg terveztem. Szeretkezni kezdtünk, de fura volt, mert Gary minduntalan leállt, majd újrakezdte. Nem úgy tűnt, mintha végzett volna, de azt mondta, igen. Nem tudtam mire vélni.
Gary egyszer csak azt mondta, sokkal nyugodtabbnak tűnök, mint korábban. Tudni akarta, miért. Ahogy a széteső házasságáról, a biztos állásáról beszélt, ahogy megpróbált azzal lenyűgözni, hogy azt bizonygatta, mennyire remek apa, annyira sebezhetőnek tűnt. Megesett rajta szívem, ezért azt válaszoltam neki, azért vagyok nyugodt, mert biztonságban érzem magam a társaságában.
Nem sokkal később Gary ismét készen állt a szexre, ám hirtelen villámgyorsan felugrott, amikor Jill lakótársai beléptek a bejárati ajtón. „Kik ezek?” – kérdezte idegesen. „Csak a lakótársaim” – felelte könnyedén Jill. „Lakótársak?” – kérdezett vissza hitetlenkedve Gary, majd összeszedte magát, és néhány perc múlva már ott sem volt. Bármennyire is sajnálatraméltónak találta a férfit, Jill szinte azonnal megbánta, hogy hagyta ennyire elfajulni a dolgokat.
Lemondott randi
A következő héten Gary táncolni hívta a lányt, de Jill azt mondta neki, fáj torka, ezért inkább nem megy sehová. Bár tényleg kezdett kijönni rajta valamilyen betegség, a lány valójában azért kosarazta ki Garyt, mert nem akart komolyabb viszonyba bonyolódni egy kisgyerekes apával, aki a válása közepén tart. Ráadásul biztos volt benne, hogy a férfi hazudott neki a koráról. Ha Garynek nem is, Jill egyik barátnőjének sikerült rávennie a lányt, hogy aznap este mégis elmenjen vele a White Shuttersbe. Azzal érvelt, hogy majd korábban mennek, így hamarabb is távoznak, legalább elkerülik majd a tömeget, végső érvként pedig bedobta, hogy majd narancslevet isznak, amiben köztudottan sok a C-vitamin, vagyis kiváló egy kezdődő megfázásra.
Jill végül beadta a derekát, és bármennyire is remélte, hogy nem így lesz, természetesen összefutott Garyvel. Ő látta meg a férfit, aki egy vonzó, idősebb nővel beszélgetett egy asztalnál. A lányt bántotta kicsit a lelkiismeret, amiért nem volt egészen őszinte, amikor lepattintotta a férfit. Úgy érezte, tartozik neki valamiféle magyarázattal, ezért megvárta, amíg az idősebb nő kimegy a mosdóba, odalépett Gary asztalához és elnézést kért. A férfi egy halvány félmosollyal fogadta a gesztust, az arcán semmilyen érzelem sem tükröződött.
Jill akkor találkozott utoljára Garyvel. Teherautóját néhányszor még látta a lakása előtti a parkolóban, a férfi azonban soha nem ment oda hozzá, nem próbálta megszólítani. Jill akkor már együtt járt későbbi első férjével, aki mindig vele volt. Gary talán meggondolta magát, amikor látta, hogy Jill mással van, talán nem is a lányt kereste, hanem valaki mást is ismert az épületből. Akárhogy is, a lány nem sokat gondolkodott rajta. A következő húsz évben eszébe sem jutott a férfi.
Híradó
Amikor 2001-ben elfogták Gary Ridgwayt, a rettegett Green River-i gyilkost, Jill is figyelte a híreket. Eszébe jutott a férfi, akivel húsz évvel korábban messzebb jutott, mint szeretett volna. A tévében mutatott, megbilincselt férfi is karosszéria-lakatos volt, kicsit hasonlított is a Jill emlékeiben élő Garyre, de a nő meggyőzte magát, hogy biztosan csak véletlen egybeesés. Két újabb évtized múlva, amikor a munkája miatt kutatni kezdte a hírhedt sorozatgyilkosok történetét, Jill sokkal nyugtalanítóbb hasonlóságokra bukkant.
A Green River-i gyilkos is egy kisteherautóval járt, imádta a country-western táncklubokat, a nyolcvanas évek elején, a második válása után többször is megfordult egyedülálló szülők találkozóján, a White Shuttersben, és több áldozatának is megmutatta a névjegyét és a kisfia fotóját. Jill leghátborzongatóbb felfedezése egy Marica Faye Chapman nevű nő története volt. A háromgyerekes anya, aki ugyanabban az épületben lakott, ahol Jill is, 1982 augusztusában tűnt el, miután azt mondta a gyerekeinek, hogy kiugrik a boltba. A holttestét két héttel később, három másik nő maradványai mellett találták meg a Green River mentén. Negyven évvel a történtek után Jillnek nemcsak azzal kellett szembe néznie, hogy minden valószínűség szerint lefeküdt egy sorozatgyilkossal, hanem azzal is, hogy talán ő vezette el a gyilkost az első áldozatai egyikéhez.
Iszonyatosan szégyelltem magam. Valószerűtlen bűntudat töltött el, amiért nem vettem észre semmi gyanúsat Garyn. Valakivel muszáj volt beszélnem róla. Az első gondolatom a férjem volt, de nem tudtam, hogyan hozhatnám fel neki. Negyvenévesen mentem hozzá, volt már egy kamasz fiam, úgyhogy nem mintha azt hihette volna, hogy egy szűzlányt vett el, de azért meredeknek tűnt azzal elé állni, hogy képzeld, annak idején lefeküdtem egy sorozatgyilkossal. Aztán, amikor összeszedtem magam, és mindent elmondtam neki, megcsókolta a fejem és csak annyit mondott: hála az égnek, hogy belőled nem lett áldozat.
Jill mindmáig nem tudja biztosan, hogy az a Gary, akivel tizennyolc évesen lefeküdt, és Gary Ridgway, az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa ugyanaz az ember-e. Kétségei és nyugtalanító kérdései addig kínozták, míg megfontolta férje tanácsát, aki azt javasolta, írjon levelet Ridgwaynek a börtönbe.
Keresetlen sorok
Gary Ridgwayt a Washington állam büntetés-végrehajtási intézetében tartják fogva, Walla Wallában. Napjai nagy részét (huszonhárom órát) teljes izolációban tölti, csak a legközelebbi családtagjai és az ügyvédei látogathatják. Levelet azonban rengetegen írnak neki: újságírók, dokumentumfilmesek, megváltó-komplexusú lelkészek, irgalmas szamaritánusok, a sorozatgyilkosok megszállottjai, nők, akik attól indulnak be, ha egy gyilkossal barátkozhatnak, és önjelölt nyomozók, akik régi, megoldatlan ügyek boncolgatásában lelik örömüket.
Utóbbiak az internetes fórumokon gyakran panaszkodnak, hogy Ridgway soha, semmire sem válaszol. Talán nem tud, talán nem is akar, talán meg sem kapja a neki írt leveleket. Jill nem akart beállni a szenzációhajhászok, az őrültek, és a megszállottak sorába, félt attól, hogy feleslegesen szedi össze a bátorságát, és attól is, hogy ha Ridgway esetleg válaszol is neki, nem az igazat írja majd. A vágy azonban, hogy lezárhassa ezt a történetet, mindennél erősebb volt.
Jill meg akarta kérdezni, hogy ő volt-e az első lány, akinek Ridgway megmutatta a névjegyét és a fia fotóját. És vajon a férfi az ő reakciója alapján jött rá, hogy ezzel a lépéssel elaltathatja a nők bizalmatlanságát? Vagy ez akkor már bevált módszer volt, és már akkor is áldozatra vadászott? Gary őt is meg akarta ölni? Tudta azonban, hogy ezeket a kérdéseket hiába is próbálná feltenni. Valószínűleg nem mennének át a börtön cenzorán, de ha mégis, Ridgway valószínűleg nem válaszolna rájuk.
Hosszas tépelődés után Jill végül postafiókot bérelt és egy rövid levélben megírta Garynek, hogy évtizedekkel korábban talán találkoztak. Megírta, hogy a White Shuttersben futottak össze, táncoltak, és hogy aztán a férfi a lakására is felment. Nem említett sem szexet, sem gyilkosságokat sem erőszakot, nehogy megsemmisítsék a levelet, még mielőtt Ridgwayhez kerülhetne.
Jill január végén adta fel a levelet, azóta nem kapott rá választ. Azt mondja, amíg ez így marad, pont ugyanannyira tűnik lehetetlennek, hogy a sorozatgyilkos Gray Ridgwayel felküdt le azon az 1981 eleji éjszakán, mint amennyire lehetetlennek tűnik, hogy nem ő volt az.
