Élet-Stílus

Egy órán át úszott egy 7 éves fiú, hogy segítséget hívhasson a húgának és az apjának

CNN
CNN
Hősként ünneplik az Egyesült Államokban azt a floridai kisfiút, aki egy órán át úszott egy erős sodrású folyóban, hogy segítséget hívhasson az apjához és a húgához.

Steven Poust hajókázni indult a St. Johns folyón a hétéves fiával, Chase-szel és a négyéves lányával Abigaillel a floridai Jacksonville-ben, május 28-án, pénteken. Egy ponton lehorgonyoztak, Poust pedig szokás szerint megengedte a gyerekeknek, hogy megmártózzanak – írja a CNN.

Bár Abigail általában a hajó végébe kapaszkodva fürdik, az erős sodrásban váratlanul elengedte a hajót és elsodródott. Erre Chase is elengedte a hajót, hogy segíthessen a testvérén, ám ő fennakadt valamin. Az apjuk azonnal a vízbe vetette magát.

A férfi érezte, hogy komoly baj lehet. A fiának azt mondta, ússzon ki a partra, amíg ő a mentőmellényt viselő Abigailért megy. Chase úszni kezdett, majd amikor elfáradt, hanyatt feküdt a vízen, hogy pihenhessen. Egy órán át küzdött, mire partot ért, majd az első házhoz rohant ahonnan segítséget hívtak.

Bár a jacksonvillei tűzoltóság gyorsan a helyszínre ért, Abigailt és az apját nem találták a hajó közelében, akkorra már kilométerekre sodródtak. A tűzoltók erősítést hívtak és nagy erőkkel kezdték meg a keresést, aminek a végén sikerült kimenteniük a kislányt és az apját is.

Az incidensben senkinek sem esett baja, Eric Prosswimmer, a tűzoltóság szóvivője azt mondta, ennél szerencsésebb kimenetele nem is lehetett volna az ügynek, ami könnyen végződhetett volna tragédiával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik