Máté Csaba / 24.hu
Élet-Stílus

A társfüggőség minden kapcsolatban jelen lehet

Mik a jelei a párkapcsolatban a társfüggőségnek? Miért egészségtelen ez a szerelmi kapcsolatokban? Hogyan lehet felismerni? Hogyan tehetünk ellene? Ezekre a kérdésekre válaszol párkapcsolati és szexuális tanácsadó szakértőnk.

Úgy függünk, hogy szolgálunk, úgy irányítunk, hogy szolgálunk

A társfüggőség, azaz a kodependencia nem pozitív jelenség a párkapcsolatokban. A Psychology Today oldalán megjelent 2019-es cikk szerint a társfüggőség manipulatív, kényszeres viselkedések összessége, amit az önértékelés hiánya, a rögeszmés kontroll és a rosszul rögzült határok jellemeznek. Ha valaki társfüggő, akkor ez röviden azt jelenti a szerelmi kapcsolatokban, hogy az illető félelmében hagyja, hogy a másik fél akaratához igazodjon.

Kapcsolódó
Ezekből a kérdésekből megtudhatjuk, alkalmasak vagyunk-e tartós párkapcsolatra
Ha valaki képes arra, hogy szeretetet adjon és kapjon, ha képes betartani a megállapodásokat, az már fél siker.

Szolgálja a partnerét, és olyan mértékben csak a másikra koncentrál, hogy a saját akaratát, igényeit teljesen háttérbe helyezi. Nem tud nemet mondani, attól fél, hogy ha megtenné, elveszítené a partnerét. A társfüggőségnek azonban számos formája lehet: az enyhe tünetektől az egészen erőteljes viselkedési jegyekig sok minden jellemezheti.

Fontos tudni, hogy a kodependencia egészségtelen működést jelent az emberi kapcsolatokban – olyan sajátos függőséget jelent egy másik embertől, ami megnyilvánulhat érzelmi, fizikai vagy társadalmi szinten is. Egyértelmű tünete, hogy

a társfüggő rendkívüli mértékű függést érez bizonyos szeretteivel kapcsolatban, felelősséget érez a szeretett ember érzéseiért, cselekedeteiért.

A családban is kereshető az oka

A társfüggőség összefügg a kevés önbizalommal, a diszfunkcionális családdal, a depresszióval, a szorongással, a feszültséggel. Az illető nehezen mond nemet, szinte kényszeresen azt érzi, hogy neki kell másokra vigyáznia. Ezek miatt a saját határait nem igazán tudja, hogy hol vannak. Problémái vannak az őszinte kommunikációval, ezzel együtt szükségét érzi annak, hogy őt mindenki kedvelje, hogy mindig kapcsolatban legyenek vele. A szánalom és a szerelem fogalmai zavarosak számára. Előfordulhat, hogy mások felett (főleg akitől érzelmileg függ) ellenőrzést gyakorol, mobiltelefont, böngésző előzményeket figyel. Mindezt azért teszi, mert retteg attól, hogy elhagyják.

Ezekkel a viselkedésformákkal senki nem születik. Azt, hogy felnőttként hogyan viselkedünk a párkapcsolatainkban, meghatározza az is, milyen kötődést kaptunk a családunkból gyerekként. Ha valamilyen trauma ért minket, az arra késztethet felnőttként, hogy megkérdőjelezzük, érdemesek vagyunk-e mások szeretetére. Vajon mások elérhetők-e és képesek-e rendelkezésre állni? Tudnak-e reagálni ránk úgy, hogy a világ biztonságos legyen?

Azok tehát, akik gyerekkorukban nem érezték magukat biztonságban a szülői házban, vagy akik túlzottan ragaszkodtak a szüleikhez, felnőttként érzelmi bizonytalanságot tapasztalhatnak a párkapcsolataikban. Félelemmel töltheti el őket, hogy elveszítik azt, akit szeretnek. A saját életük passzív áldozatává válnak. Bizonytalanabbak és úgy érzik, kevésbé szerethetők – szemben azokkal, akik biztonságos kötődést kaptak a szüleiktől: ők jobban elboldogulnak a nehezebb párkapcsolati problémákkal is.

Rajongás, imádat

Vannak esetek, amikor személyiségzavarral köthető össze a társfüggőség – az ilyen emberek azok, akiknél rendkívül erőteljesen mutatkoznak meg a hétköznapokban a tünetek. Egyes esetekben összefügghet a borderline személyiségzavarral, esetleg a függő vagy a hisztrionikus személyiségzavarral, de akár poszttraumatikus stressz szindrómásoknál is jelentkezhet. Azt, hogy kinek van személyiségzavara, és ezt hogyan érdemes megfelelően kezelni, minden esetben klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter állapíthatja meg (nem pedig az interneten található cikkekből derül ki).

Akiknél súlyosabban vannak jelen a társfüggő viselkedésre utaló tünetek, értelemszerűen szakorvosi segítséggel juthatnak ki a függő emberi kapcsolataikból.  Ha a függés enyhe szimptómákkal jelentkezik, vagy csak egy bizonyos ideig van jelen, az, mondhatni, normális jelenség az intenzívebb szenvedélyes-szerelmi kapcsolatokban:

ezt nevezzük rajongásnak, odaadásnak, imádatnak.

Elkerülhetetlen és szinte természetes egy párkapcsolatban, hogy a másik igényeit, szükségleteit előtérbe helyezzük a sajátjainkhoz képest: azaz inkább csak nem akarjuk megbántani a másikat (és ez oda-vissza érvényes). Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a a társfüggés egyfajta fejlődési szakasz, amibe bele is ragadhatunk, ha nem figyelünk erre tudatosabban.

A romantikus párkapcsolatok első szakaszában, amikor elönti az agyunkat a rózsaszín köd, képtelenek vagyunk tisztán látni. Ez teljesen normális, minden szerelmes tapasztalhatta már saját magán ezt az életszakaszt. Ebben a fázisban erőteljesebben megmutatkozhat, hogy inkább a másikra figyelünk, nem mondunk neki nemet. Szeretünk szinte elveszni a másikban, ez is része a szerelmünknek.

Mit lehet tenni?

Problémáról akkor beszélhetünk, ha valaki annyira elvész a másikban és a szerelemben, hogy nem képes önmagát visszakapni. Ha folyamatosan inkább a másikra figyelünk, egy mind kevésbé fenntartható állapot jöhet létre, egyre több vita, konfliktus lesz a kapcsolatban. Az első párkapcsolati szakaszt a differenciálódás szakasza követi, ez azt jelenti, hogy a rózsaszín köd elszáll és visszatérünk a korábbi életünkhöz: többet találkozunk a barátainkkal, a családtagokkal, több időt töltünk külön, többet foglalkozunk önmagunkkal.

A társfüggő viselkedése ebben a szakaszban változik meg, félni kezd attól, hogy elveszíti a másikat, előtör belőle az irányító viselkedés, kontrollálni szeretné partnerét. Ez az a pont, amikor be kell ismernie, hogy szükséges a változtatás, különben a kapcsolat teljes őrületté változhat.

Ha ezek a jelek több kapcsolatban is előfordulnak egymás után, akkor a társfüggők gyakran felteszik maguknak a kérdést: mi a baj velem? Miért választok folyamatosan rosszul? Az alábbiakat érdemes előtérbe helyezni a mindennapokban, ezek együttesen kiutat jelenthetnek a nehézségekből:

  • szánjunk időt saját magunkra, tartsunk önvizsgálatot,
  • tisztázzuk magunkban, hogy jogunk van bármikor nemet mondani,
  • felejtsük el, hogy mi magunk vagyunk a saját életünk áldozata. Mindig van lehetőségünk választani!
  • saját magunk döntünk a saját életünkről, az élet nemcsak megtörténik velünk,
  • jogunk van meggondolni magunkat,
  • jogunk van olyan határokat húzni, amikkel magunkat védjük
  • szükség esetén kérjük szakember segítségét, akár a partnerrel közösen
  • szabadon elmehetünk a párkapcsolatból, értsük meg, hogy túléljük azt is, ha a kapcsolatnak vége lesz.

Ha sikerül a saját határokat megtalálni, ha képesek vagyunk nemet mondani és döntéseket hozni a saját életünkben, akkor megtapasztalhatjuk a valódi intimitmást a szerelmi kapcsolatokban.

Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.