Élet-Stílus

„Egy baba van a vécében!” Azt hitte veseköve van, de valójában gyereket szült a vécén

NBC Boston
NBC Boston
Az amerikai nőnek fogalma sem volt arról, hogy terhes.

Amikor a Massachusetts államban élő Melissa Surgecoff erős alhasi fájdalmakat kezdett érezni március 8-án, vőlegényével együtt azt hitték, veseköve van. Ahogy a 38 éves nő fájásai egyre rosszabbak lettek, vőlegénye a mentőket hívta, míg ő a vécén próbált meg könnyíteni a fájdalmain.

A nő elmondása szerint üvöltve ült a vécén, miközben azt hitte, hogy éppen egy vesekőt fog kinyomni a szervezetéből, majd érezte, hogy valami kilökődik a testéből.

Belenéztem a vécébe, és nem tudtam, hogy mi az. Azt hittem, valamelyik szervem. Üvöltöttem, sokkban voltam, és fogalmam sem volt arról, hogy mi történik velem.

Végül vőlegénye,  Donnie Campbell volt az, aki észrevette, hogy menyasszonya gyereket szült a vécébe. Gyorsan kimentette onnan a kicsit, majd amikor látta, hogy nem lélegzik, egy tévéműsorban látott technikával megtisztította a babát, aki 10-15 másodperc múlva elkezdett lélegezni.

Pár pillanattal később érkeztek meg a mentősök, akik vesekövet vártak, de végül egy újszülöttet kellett kórházba szállítaniuk. A kis Liamről kiderült, hogy teljesen egészséges, és pár nappal később már haza is engedték édesanyjával együtt a kórházból.

A nő a helyi sajtónak elmondta, így utólag már elé egyértelmű jelei voltak annak, hogy terhes volt, de ez neki egyáltalán nem tűnt fel. A szklerózis multiplexben szenvedő nő elmondása szerint a menstruációja rendszeresen késett, a testsúlygyarapodást pedig az új gyógyszere számlájára írta, mert annak egyik mellékhatása a hízás volt.

A kezdeti sokk után most már mindketten nagyon örülnek a kis jövevénynek, de Surgecoff közlése szerint Liam lesz az első, és egyben utolsó gyerekük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik