Élet-Stílus

Fiatal ukrán nők pózoltak meztelenül egy erkélyen Dubaiban, letartóztatták őket

Twitter/ Mr Freeze
Twitter/ Mr Freeze
Egy izraeli pornóoldal számára készülhettek a nagy botrányt kiváltó fényképek.

Letartóztattak Dubaiban legalább 12 nőt, miután a közösségi oldalakon terjedni kezdett egy videó, amin azt látni, hogy teljesen pucéran pózolnak egy felhőkarcoló erkélyén – jelentette a nemzetközi sajtó. A rendőrség őrizetbe vett egy orosz férfit is, akit a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a fotózás szervezőjeként jellemzett.

A videó a hétvégén kezdett el terjedni a közösségi oldalakon. A felvételen azt látni, hogy egy tucatnyi nő áll a Dubai Marina luxusnegyed egyik felhőkarcolójának erkélyén, teljesen meztelenül, miközben egy férfi fotózza őket.

A dubai rendőrség vasárnap jelentette be, hogy őrizetbe vettek „egy csoport embert”, akik egy, „a neten megosztott erkölcstelen videóban láthatóak”. A rendőrségi közlemény szerint az erkölcsvédelmi törvények megszegése miatt indítanak ellenük eljárást, amiért akár fél évig tartó börtönbüntetésre, valamint ötezer dirhamos, azaz nagyjából 415 ezer forintos pénzbüntetésre számíthatnak.

A rendőrség egyben arra figyelmeztette az embereket, hogy az ilyen felvételek megosztása és elküldése másoknak is börtönbüntetést vonhat maga után. A The National című dubai lap cikke szerint azok is letartóztatást kockáztatnak, akik csak megosztják a balkonos videót, vagy elküldik ismerőseiknek.

Eleinte úgy lehetett tudni, hogy negyven embert vettek őrizetbe, akik között a RIA Novosztyi információi szerint nyolc orosz nő is volt, de ezt később az orosz hatóságok cáfolták. A BBC-nek az ukrán hatóságok elmondták, hogy 11 ukrán nő van a letartóztatottak között, akiket a helyi konzulátus munkatársai kedden látogatnak meg.

A RIA Novosztyi cikke szerint a fotózás szervezetőjeként jellemzett orosz férfit akár másfél évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.  Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fotózás milyen célt szolgált. A The National annyit írt, hogy „figyelemfelhívó kampánynak tűnt”.

A Dubaiban letartóztatott embereknek jogi segítséget nyújtó Detained in Dubai nevű szervezet alapító igazgatója, Radha Stirling a Metro című brit bulvárlapnak elmondta, információik szerint egy izraeli pornóoldalnak készültek a fényképek.

Stirling elmondása szerint a résztvevők több évig tartó börtönbüntetésre is számíthatnak, és „igencsak arcátlan és súlyos bűncselekményként” jellemezte a balkonos meztelenkedést, emlékeztetve arra, hogy sértőnek minősített pólók miatt is letartóztattak már embereket az országban.

Bár Dubai bulizós helyként vált ismertté, szigorú erkölcsrendészeti szabályok vannak érvényben, és akár nyilvános csókolózásért is letartóztatnak embereket. A BBC emlékeztetett arra, hogy 2017-ben azért ítéltek egy évig tartó börtönbüntetésre egy brit nőt, mert lefeküdt egy férfival, akivel nem voltak házasok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik