Élet-Stílus

Ariana Grande vőlegényéről kevesebbet tudunk, mint az 51-es körzet belépőkódjáról

Kevin Mazur/Getty Images for AG
Kevin Mazur/Getty Images for AG
Az énekesnő alig egy éve jár Dalton Gomezzel, de már az esküvőt tervezik. Két éve, nagyjából ez idő tájt bontotta fel jegyességét Pete Davidsonnal, akivel szintén pár hónapig voltak együtt. Kiderítettük, hogy mit lehet tudni a jelenlegi pasijáról, aki annak ellenére, hogy jóban van Justin Bieberrel és Miley Cyrusszal, nem híresség. Na de majd most!

Exek

Korábban már írtunk arról a gigantikus méretű jegygyűrűről, amit Ariana Grande kapott pasijától, és amivel kapcsolatban az énekesnő pár nappal karácsony előtt közölte meg a hírt Instagram-oldalán. Azt is mondhatnánk, hogy mindez meglepetésként érte a világot, de az nem lenne igaz, mivel nem ez az első eset, hogy rövid ismeretség után jegygyűrű kerül az ujjára. És itt most gondolunk például Pete Davidsonra, aki 2018-ban szintén megkérte a kezét annak ellenére, hogy alig pár hónapja jártak. Az ő kapcsolatuk valahogy már az első perctől kezdve szürreálisnak tűnt, ebben az időszakban legalább annyi cikk íródott Grande szerelmi életéről, mint a karrierjéről, ha nem több.

2018 elég meghatározó év volt Grande számára, és nem csak az eljegyzése miatt. Ebben az évben szakított két évnyi járás után a rapper Mac Millerrel. Nem telt el sok idő, és már összejött a komikusként és színészként tevékenykedő Pete Davidsonnal. Míg a Mac Millerrel való kapcsolatát igyekezett nem annyira nyilvánosság előtt élni, Davidsonnal az első perctől kezdve ontották magukból a közös fotókat és szinte mindent megosztottak a követőikkel. Alig pár hónappal később már képbe került egy jegygyűrű Ariana Grande ujján. Ha valakit érdekel a kapcsolatuk, amit minden túlzás nélkül az év viccének is lehet nevezni, ebben a korábban írt cikkünkben elemezgetheti.

Kapcsolódó
Ariana Grande Pete Davidsonról: Szerettem, pedig alig ismertem
Előző lemezének felvételeire pedig alig emlékszik, hála az alkoholnak.

Nem sokkal a bejelentésük után Miller drogtúladagolásban meghalt, Grande pedig annyira besokallt, hogy felmondta az eljegyzését, terápiára járt és rövidesen kiadott egy albumot, amiben az exeiről énekelt. Hozzá kell tenni, hogy 2018 a karrierje szempontjából sem volt egy túl sikeres év, legalábbis olyan értelemben, hogy a manchesteri koncertjén terrortámadást hajtottak végre.

Ennyit a múltról, jöjjön a jelen (és remélhetőleg a jövő is) – így néz ki Dalton Gomez:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés

Állítólag januárban kezdtek el randizni, egy hónapra rá pedig egy Los Angeles-i étteremben fotózták le őket csókolozás közben. Ezt követően márciusban Grande rajongói nyomozásba kezdtek és hamar kiderítették, hogy ki az a titokzatos férfi, aki állandóan feltűnik Grande Instagram-oldalán, leginkább a 24 óra után eltűnő Instagram-történeteiben. A kapcsolatuk hivatalossá csak májusban vált, amikor megjelent a Justin Bieberrel közös számuk, a Stuck With U. A klipben mutatkoznak először együtt nyilvánosan, ölelkeznek és táncolnak, egészen egyértelműsítve a tényt, hogy egy párt alkotnak. Grande ettől kezdve rendszeresen posztolt pasijáról, akivel közösen töltötte a karantént saját otthonában. Az E! Online szerint Gomez 1995-ben született, ami azt jelenti, hogy két évvel fiatalabb Grandénál.

Luxusingatlanokat árul, de a baráti köreik fedik egymást

Az Instagram-oldala szerint Gomez ingatlanügynök, méghozzá luxusvillákat árul egy Los Angeles-i cégnél, a kliensei pedig főként A-listás hírességek, de minimum nagyon gazdag személyek. A megismerkedésükről két teória létezik a rajongók körében, viszont hivatalosan egyiket sem erősítették meg. Grande idén vásárolt egy új házat a Los Angeles-i Hollywood Hillsben, a Variety magazin szerint azon az ügynökségen keresztül, ahol Gomez is dolgozik. Az egyik lehetséges opció, hogy ebben az időszakban ismerkedtek meg egymással. A másik verzió szerint a közös barátaikon keresztül találkoztak, merthogy Twitteren kering egy fotó Gomezről és Miley Cyrusról, amit még előbbi töltött fel Instagram-oldalára. Gomezt egyébként Scooter Braun, Justin Bieber menedzserének buliján is kiszúrták, ahol többek között Ashton Kutcher és Mila Kunis neve is szerepelt a vendéglistán. Gomeznek van egy testvére, aki tetoválóművészként keresi a kenyerét, és aki neki is csinált egyet, amit természetesen az Instagram-oldalán is dokumentált. Ez pedig nem egy elhanyagolható tény, mégpedig azért, mert a rajongók így tudták beazonosítani márciusban Gomezt mint Grande lehetséges új pasiját.

A következő megnyilvánulásukig júniusig várni kellett, mivel Grande közben csak nagyon ritkán, de inkább egyáltalán nem nyilatkozott a magánéletéről. Feltöltött viszont Instagramra egy fotósorozatot pár emlékről a közelgő huszonhetedik születésnapja alkalmából. A képek között ott lapul egy közös szelfi is Gomezzel, ahogy ölelik egymást. Augusztusban ugyanez megismétlődött, annyi különbséggel, hogy az apropó Gomez szülinapja volt.

Boldog szülinapot, bébi – a legjobb barátomnak, a legjobb dolognak a mindennapjaimban, szeretlek

– írta a bejegyzésben Ariana Grande, amihez egy csomó videó és fotó is tartozik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés

Persze, hogy már dalok is születtek róla

Ha túl sok információ nem is, az már kiderült, hogy Gomez szívesen kísérgeti híres barátnőjét fellépésekre. Grande augusztusban ismét felöltött pár fotót Instagram-oldalára, az idei MTV VMA díjátadó próbáiról és pillanatairól. Az egyiken jól látszik Gomez, ahogy kézen fogva sétál Grandéval. Ezt követően december elején látni őket újabb közös fotón, amit szintén Grande töltött fel és amin már nemcsak egymás kezét fogják, de csókolóznak is.

Azért, hogy ne teljen el az év Grande-dalok nélkül, október végén még kiadott egy nagylemezt, amin szinte kizárólag csak szerelmes dalok vannak. A lemez névadó dala, a Positions című számban például arról énekel, hogy fülig szerelmes, és annak ellenére, hogy nem kifejezetten házias típus, a pasija kedvéért szívesen változtatna ezen. Az eljegyzéssel kapcsolatban azóta Grande anyukája is megszólalt, Twitter-oldalán osztozott az örömükben:

Nagyon izgatott vagyok, hogy Dalton Gomezt a családunkban üdvözölhetem! Ariana, szeretlek titeket Daltonnal! Kívánom, hogy boldogan éljetek örökké!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik