Jake még kicsi volt, amikor a szülei elváltak. Két háztartásban nőtt fel, két kisvárosban, melyek épp annyira vannak messze Bostontól, hogy a helyieknek már szállást kelljen foglalniuk, ha bemennének a nagyvárosba. Jake lakóhelyein nem volt más egy-egy bevásárló központon, néhány templomon meg pár lepattant kocsmán kívül.
Tizenkilenc éves volt, amikor az anyja meghalt mellrákban. Ő akkor már évek óta árult kis tételben marihuánát, miközben OxyContint, egy erős ópiát tartalmú fájdalomcsillapítót használt. Bár belül csak ürességet és szorongást érzett, a külvilág felé egészen mást mutatott.
Amikor Jake szakácsiskolába ment, egy szinttel feljebb lépett a drogkarrierjében. Ópiátokkal és kokainnal kísérletezett. Miután befejezte a tanulmányait, séfként kezdett dolgozni egy közeli country klubban, és nem sokkal később, huszonöt évesen egy munkatársával életében először kipróbálta heroint.
Ezt megelőzően Jake már majd egy éve küszködött, mert egyre nehezebben tudott receptköteles ópiátokat szerezni, ezért állandó elvonási tünetei voltak. Ha valaki rákérdezett, miért fest olyan rosszul, azt hazudta, egy hosszan elhúzódó, makacs influenzával küzd. A heroin „megváltásként” érkezett az életébe.
Bár a függősége egyre mélyült, Jake 2016-ban feleségül vette a barátnőjét, Ellent. A lány még a kapcsolatuk elején rákérdezett, hogy Jake használ-e drogokat, de a férfi szemrebbenés nélkül letagadta. Az igazságra azonban hamar fény derült, így a házasságuk az esküvő után néhány hónappal romokban hevert. Jake akkor már kereskedett is a heroinnal, és elképesztő összegeket vert el drogra meg alkoholra.
Engedetlen kezek
A következő év májusában Ellennek feltűnt, hogy Jake furán beszél: a szavai elmosódtak, a hangja szokatlan tartományokban mozgott. Május 21-én Jake a munkahelyére tartott, amikor egy autópálya-rendőr megállította, mert gyorsan hajtott és kacsázott a sávok között. Jake az autóban heroint szívott. A mindennapos rutinja része volt, hogy az alufóliára szórt drogot felhevíti és mélyen letüdőzi a füstjét. Amikor meglátta a visszapillantójában a rendőrautó villogóját, és lehúzódott, tudta, hogy gyorsan el kellene rejtenie a műszerfalon heverő heroinos tasakot, de a kezei nem engedelmeskedtek az akaratának.
Jake-t letartóztatták kábítószer-birtoklásért, de mivel kifizette az óvadékot, szabadon távozhatott. Akkor már járni is alig bírt, az állapota pedig a következő két napban folyamatosan rosszabbodott. Május 24-én Ellen mentőt hívott. A férje a bejárati ajtó mellett, a falnak dőlve állt, nem mozdult és nem reagált semmire. A mentők úgy gondolták, agyvérzése van, ezért azonnal kórházba szállították. A vizsgálatok súlyos károsodást mutattak ki a férfi agyának fehérállományában, az idegrostkötegeken, melyek a különböző agyrészek egymás közötti kommunikációjáért felelnek. Jake-et progresszív leukoencephalopathiával diagnosztizálták, amit „sárkányüldözés szindróma” néven is ismernek.
Sárkányüldözésnek (chasing the dragon) azt a szerhasználati módot hívják, amikor a heroinisták – tartva a tűhasználattól, illetve az azzal járó esetleges betegségek, például a HIV-fertőzés kockázatától – a melegített drog gőzét lélegzik be. A „sárkányüldözés szindróma” az ő tipikus betegségük. Azt nem tudni, hogy mi okozza, de a legvalószínűbb, hogy olyan anyagok gőze, amiket a kereskedők a heroinhoz adagolnak, hogy növeljék a mennyiséget. Mivel a betegségre nem létezik semmilyen gyógyszer vagy kezelés, Jake-et hazaküldték a kórházból.
Nyáron és ősszel a férfi állapota tovább súlyosbodott. Az izmai elsatnyultak, a végtagjai eltorzultak, folyton elesett. Egyre nehezebben tudott nyelni, végül már képtelen volt szilárd táplálékot enni. A beszéde teljesen érthetetlenné vált.
Szellemlét
Novemberben az akkor huszonnyolc éves férfit kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon lélegeztetőgépre tették és egy csövön keresztül táplálták. Közben komoly rohamai voltak. Olyankor a vérnyomása az egekbe szökött, folyt róla a verejték, levegőért kapkodott, a pulzusa pedig kétszáz fölé emelkedett. Egy-egy ilyen roham négy, de akár tizenkét órán át is tarthatott. Jake az életéért küzdött.
Egyáltalán nem tudott kommunikálni a külvilággal, miközben tudatában volt, hogy mi történik körülötte. Hallotta, hogy az orvosok és a nővérek úgy beszélnek mellette egymással az állapotáról, mintha ott sem lenne. Hallotta, ahogy többször is elmondják, visszafordíthatatlan agykárosodása van. Egyszer a sürgősségi egyik orvosa Jake arcához egészen közel hajolva keresett legalább egy apró jelet arra, hogy a magatehetetlen férfi tudatánál van-e, majd hangosan megjegyezte:
Jézusom, ez a fickó jól tönkre ment!
Jake-et elöntötte a pánik.
Miután a rohamai enyhültek, Jake-et átszállították egy gondozóotthonba, ahová súlyos, haldokló betegeket helyeznek el, akiken már lehetetlen segíteni. A családjának azt mondták, csak néhány hete lehet hátra.
Semmire sem voltam képes, de mindent hallottam, és láttam magam előtt egy területet. Hogy mit, az attól függött, hogyan helyeztek el az ágyon a nővérek. Senkinek sem tudtam jelezni, ha kiszáradt a szám, ha éhes voltam, vagy ha valamim nagyon viszketett.
Volt a falon egy óra, ami épp kiesett Jake látóteréből, ő pedig majd beleőrült, hogy nem tud ránézni, hogy követhesse az idő múlását. A falon folyamatosan ment egy tévé, a magatehetetlen férfi a műsorok segítségével próbálta belőni, a napok, az órák múlását. Reggel öt és hét óra között mindig tévéprédikátorok voltak képernyőn. Jake később leírta, ilyenkor mindig úgy érezte, hogy már a pokolban van, ahol az a büntetése, hogy ezek a csalók kínozzák.
Rettegett a halálól, de attól még jobban, hogy örökre a saját, magatehetetlen teste foglya marad, miközben a létezést csak a belső hangja és a gondolatai jelentik számára.
Otthon
Mivel Jake nem halt meg, sőt, az életjelei stabilizálódtak, a családja hazavitte. A világát annyi jelentette, amennyit az alacsony mennyezetű szobájából belátott. A rokonok és a régi barátok közül többen elmentek meglátogatni, de Ellenen, a feleségén kívül senki sem hitte, hogy Jake több egy növénynél. Ő meg volt győződve róla, hogy a férje a tudatánál van, esküdött rá, hogy még erre utaló apró jeleket is észrevesz rajta. Az orvosok azonban lehűtötték a lelkesedését, elmagyarázták neki, hogy a családtagok sokszor hiszik szentül, hogy olyasmit látnak a betegeken, amit látni szeretnének.
Jake közben elkezdett magában beszélgetni.
– Na, hogy érzed ma magad, Jake?
– Köszönöm, egész tűrhetően, a gyógyszereimre várok.
– Igen, hamarosan érkezniük kell. Ne borulj ki, minden rendben lesz.
– Tudom, próbálok nem kiborulni. Istenem, vagy mégiscsak kiborultam? Mi történik velem?
– Nyugi! Minden rendben lesz!
Hivatásos ápolók jártak Jake-hez, hogy segítsenek Ellennek a férje gondozásában. Betakarták, megmozgatták, átforgatták, lemosták, folyékony ételt és fájdalomcsillapítókat juttattak a gyomrába egy csövön keresztül. Fogalmuk sem volt róla, hogy Jake élénk beszélgetéseket folytat le velük. Gondolatban kiabált velük („Hé, nem hallasz? Én hallak ám téged!”), de az ápolók egyike sem hitte, hogy Jake ott van a testében.
A férfi sokszor hallgatta végig kétségbeesetten a róla, illetve az állapotáról folyó heves vitákat. Küzdött a bűntudattal, amiért a drogfüggőségével egy rémálomba taszította a családját, és tudta, hogy az ápolása költségei több millió dollárra rúgnak majd. Tehetetlenül várta, hogy teljen az idő. Unalmában néha matekfeladatokat talált ki és oldott meg, arról fantáziált, hogy a szabadban van, hogy játszik, hogy szeretkezik. Aztán számolni kezdett, és amikor eljutott ezerig, kezdte elölről. Máskor órákig azzal volt elfoglalva, hogy elképzelte a saját temetését.
Rándulások
Hat hónap elteltével, 2018 májusában Jake még mindig élt, amivel túlszárnyalt minden várakozást, de mindig nem tudta senki sem eldönteni, hogy tudatánál van-e, ezért kórházba szállították felülvizsgálatra. A férfiban feléledt a remény, hogy végül túlélheti ezt a rémálmot, sőt, talán fel is épülhet. Hetekkel később, június végén vette észre, hogy egészen kicsit tudta mozgatni a szemeit. Néha képes volt fölfelé és lefelé nézni. Megpróbált kommunikálni a kórházi személyzettel, ám mivel a szemmozgása következetlen volt, az orvosai a feje fölött megbeszélték, hogy ez valószínűleg akaratlan mozgás, nem állt be javulás a páciens állapotában.
Az áttörés 2018. július 4-én következett be. Azon az éjszakán, a kórház huszonkettedik emeletén Jake hallotta a függetlenség napját ünneplő tűzijátékok hangját. Arra gondolt, hogy egyszer majd még látni is fogja a színes robbanásokat. Nem sokkal később egy orvos észrevette, hogy egy kicsit megmozdul Jake jobb csuklója. Azonnal felkiáltott: „Ha tudja, ezt csinálja még egyszer! Mozdítsa meg a csukóját!”
Jake-nek gondolnia sem kellett a mozdulatra, az izma magától megrándult. Az orvos döbbenten nézett, mert bár aprócska mozdulat volt, de az első jele annak, hogy a páciens teste lassan magához tér. Jake semmihez sem fogható örömet érzett.
Napokkal később Jake már pislogással válaszolt a kérdésekre, a következő héten átszállították a Spauldingba, az USA egyik legjobb kórházába, ahol a legjobb specialisták foglalkoznak az agysérülést elszenvedett betegek rehabilitációjával. A kommunikációja fejlődésével Jake gondolkodása is megváltozott. Boldog volt, izgatott, és csak arra tudott gondolni, hogy fel fog épülni. Mégis, amikor kapott egy készüléket, amin a szemei mozgatásával tudott kijelölni betűket vagy kifejezéseket, és így az egyszerű nem és igen helyett végre szavakkal és mondatokkal is ki tudta fejezni magát, az első kérdés, amit feltett így hangzott: „Még mindig haldoklom?” Az orvosa azt felelte: „Nem tudom, mit tartogat a jövő, de azt hiszem, nem.”
Lassú szabadulás
Amikor Jake már tudott kommunikálni, az orvosai felmérték, milyen mértékben károsodott az agya. Ekkor jöttek rá, hogy a mozgásért felelős idegpályákon kívül minden rendben működik a páciensük fejében. Szinte letaglózta őket a tény, hogy Jake gyakorlatilag az első perctől az utolsóig tiszta tudattal élte meg az elmúlt több mint fél évet.
Senki sem tudja pontosan, hogy Jake minek köszönheti a csodával határos felépülését. Seth Herman, az agysérülések egyik legelismertebb szakértője szerint
Hogy mekkora sikerrel, az csak azon múlik, hogy hányszor ismétlődik meg a feladat. Jake pedig hajlandó volt nap mint nap, vég nélkül ismételni ugyanazt egymás után, hogy minél jobban hozzászoktassa az agyát az új működési szisztémákhoz.
A rehabilitációt végző szakemberek heteken át stimulálták Jake izmait, miközben a végtagjait gipszbe tették, hogy azok visszanyerjék eredeti formájukat. Az önmagába zárt férfi 2018 szeptemberében hagyta el a Spauldingot, és egy hagyományos kórházban folytatta a felépülése felé vezető hosszú, gyötrelmes utat.
Ellen ekkoriban még naponta látogatta a férjét, aki végre elmondhatta neki, mennyire hálás, hogy mindvégig kitartott mellette. Később azonban, ahogy Jake egyre jobban lett, a nő rájött, hogy nem fog tudni túllépni a múlton. Egyre ritkábban látogatta, végül nem ment be többé a kórházba. Jake 2019 májusában tett egy utolsó kísérletet arra, hogy megmentse a házasságát. Moziba hívta Ellent, aki beleegyezett a randiba.
Jake-et egy gondozó beültette a tolószékébe, elvitte a moziba, majd beültette egy üres sor közepére, ahol Ellen már várta. Az Áttörés (Breakthrough) című 2019-es filmet nézték meg, ami egy kómából felépülő kamaszfiúról szól. Mindkettőjüket elárasztották az érzelmek, végig fogták egymás kezét. Megállapodtak, hogy hamarosan beszélnek majd videótelefonon, de Ellen aztán nem fogadta Jake hívását. Azóta nem beszéltek egymással.
Minden bizarr
Jake felépülése egyedülálló. A legtöbb esetben agyvérzés vagy traumatikus agysérülés miatt kerülnek emberek az övéhez hasonló, önmagukba zárt állapotba. Közülük pedig csak nagyon keveseknek térnek vissza szignifikáns motoros funkcióik. Jake ehhez képest újra megtanult beszélni, és van rá esély, hogy hamarosan újra tud majd járni is, holott az MRI-felvételei még mindig jelentős károsodást mutatnak az agya fehérállományában. Az orvosok nem tudják megmagyarázni, hogy az ő esete miben különbözik a többi hasonló betegétől, a családnak azonban van egy elmélete. Úgy gondolják Jake-en az akaratereje segített.
Azért gondolják így, mert Jake személyiségét teljesen átalakította a betegsége, ami egyébként nem ritka az agykárosodást elszenvedők esetében. Jake azonban a lehető legpozitívabb irányba változott: az egykor depresszív, szorongó férfi most optimista és bizakodó.
Ha mindez nem lenne bőven elegendő egyetlen életre, Jake sorsa tartogatott még egy meredek fordulatot. Tavasszal a Tewksbury kórházban folytatta a rehabilitációját, amikor megjelent az intézményben a hadsereg egészségügyi alakulata, mert a környéken iszonyatosan berobbant a koronavírus-járvány. A kórház több száz dolgozójának és betegének lett pozitív a PCR-tesztje, tizenketten haltak bele a fertőzésbe.
Április 12-én Jake láza az egekbe szökött, és egyre nehezebben lélegzett. Átszállították egy másik kórházba, ahol felkészítették rá, hogy az állapota miatt valószínűleg lélegeztetőgépre kerül majd. Jake halálra rémült, az volt legszörnyűbb rémálma, hogy egy napon újra csövek lógnak ki belőle, és gépek tartják majd életben. Este úgy aludt el, hogy biztos volt benne, amikor felébred, lélegeztetőgépen lesz. Ehelyett, amikor kinyitotta a szemét, csak azt érezte, hogy majd éhen hal. Elképesztően gyorsan épült fel, napokkal később már negatív teszteredménnyel szállították vissza a Tewksburybe.
Az első jel a hangja volt. Miután Jake újra megtanult beszélni, a hangja sokkal magasabb és sípolóbb volt az eredetinél, a koronavírus után azonban mélyülni kezdett, már majdnem visszanyerte eredeti mélységét. Aztán észrevette, hogy eltűnt a megszokott gyengeség és zsibbadtság a lábfejeiből, a térdei könnyebben hajlanak, a lábai sokkal mozgékonyabbak lettek.
Megőrültem, vagy tényleg sokkal jobb lett a beszédem, mióta koronavírusos voltam? Bizarr, nem igaz?
– kérdezte Jake az egyik orvosától, mire a doktor csak annyit felelt, az ő esetével kapcsolatban minden bizarr.
Hogy mennyire, az remélhetőleg még decemberben kiderül, amikor az orvosok különböző tesztekkel megpróbálják majd megállapítani, hogy valóban a koronavírus volt-e hatással Jake állapotára, vagy valamilyen más összefüggés húzódik-e a háttérben.
A járvány miatt Jake tavasz óta nem fogadhatott látogatókat a Tewksburyben. Őt, aki hat hónapon át képtelen volt kommunikálni a külvilággal, különösen rosszul érinti az elszigeteltség, ezért úgy döntött, YouTube-csatornát indít, ahol nyíltan beszél a heroinfüggőségéről, a betegségéről, és betekintést enged a felépülése lassú folyamatába.
November végén, a 32. születésnapján rögzített videójában Jake azt üzeni, hogy ha számára van remény, akkor bárki számára van.
Tudom, hogy egy rengeteg őrült dolog folyik a világban, mint a koronavírus-járvány, de azt kell mondanom, maradjatok mindig pozitívak, és legyetek hálásak azokért, akik körülvesznek benneteket, és mindazért, amitek van.
