Élet-Stílus koronavírus

Egy milliárdosnak hála továbbra is távol maradhat a civilizációtól a világ legmagányosabb nője

Agafja Likova családja a harmincas években Sztálin elől menekült a szibériai hegyekbe, ahol aztán új életet kezdtek.

Bár hivatalosan soha nem tüntették ki ezzel az elismeréssel, sokan a világ legmagyányosabb nőjnek tartják az orosz Agafja Likovát , aki egész éltében a szibériai hegyekben élt, és nagyon úgy tűnik, hogy most már hátralévő napjait is a többi embertől távol élheti le – írta meg mindezt a Daily Mail.

Az idős asszony családja 1936-ban Sztálin vallási üldöztetése elől menekült el Szibériába, ahol új életet kezdtek. Agafja már a számüzetés során született 1944-ben, így neki még csak emlékei sem lehetnek arról, milyen a társadalom tagjának lenni. A család az évek alatt olyan jól berendezkedett új otthonában, hogy a diktátor halála után is Szibériában maradtak, távol a modern világ minden ingerétől. Elmondásuk szerint nem volt tudomásuk sem a második világháborúról, sem Gagarin űrutazásáról, sem a kommunista rendszer öszeomlásáról, ezekről mindig utólag informálták őket.

Most azonban elérkezett az idő, mikor egyre többen úgy gondolták, hogy a kisebb kuriózumnak tekinthető, évek óta egyedül élő idős asszonynak be kellene költöznie a legközelebbi, 240 kilométerre fekvő településre, mert az életkörülményei nem megfelelőek ahhoz, hogy átvészelje a közelgő telet, ami akár mínusz 50 fokos hidegekkel is támadhat.

Hogy a nőnek ne kelljen teljesen őj életet kezdenie, arról egy orosz milliárdos, Oleg Deripaska gondoskodott, aki saját költségén új otthont épít a nőnek, ami a legvadabb hidegek ellen is biztos védelmet fog neki nyújtani. Az építési munkálatok már zajlanak, közben pedig az üzeletember közbenjárására egészségügyi szakemberek is szemmel tartják az asszonyt, nehogy elkapjon valamit, adott esetben épp a koronavírust az otthonán dolgozóktól.

A nő nem élt egyébént teljesen elszigetelve, az elmúlt években rendszeresen érkeztek hozzá látogatók a közelebbi településekről, de ekkora vendégsereg még soha nem kereste fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik