Johatsu. Ez japánul annyit tesz, elpárolgás. Bár pontos számot nehéz mondani – hiszen nem minden esetben lehet tudni, hogy mi áll pontosan egy eltűnés hátterében –, de egyes becslések szerint évente közel százezer ember választja ezt az utat a 126 milliós távol-keleti országban.
A jelenség okait többen is feszegették már, általában az alábbi megfejtések szerepelnek a cikkeben és a tanulmányokban:
- Japánban már egészen fiatal kortól kezdve hatalmas nyomás helyeződik az egyénre, akinek minden fronton magas szinten kell helyt állnia. Ha ennek nem képes megfelelni, sokszor társadalmi kirekesztés a sorsa. Ez a környezet ugyan sokakból a legjobbat hozza ki, és ennek köszönhetően születnek az igazi sikersztorik, de vannak, akiket összeroppant. Japánban külön kifejezéssel (karoshi) illetik azokat, akik egyszerűen halálra dolgozzák magukat.
- A nők elleni erőszak is óriási probléma Japánban, felmérések szerint minden ötödik nő az életében legalább egyszer családon belüli erőszak áldozata lesz. Közülük sokan elmenekülnének.
- Japánban az öngyilkosságok aránya is magas, ennek okait sok esetben szintén a fojtogató társadalmi elvárásokra vezetik vissza. Sokaknak ismerős lehet a hírekből az Aokigahara, más néven az Öngyilkosok erdeje, ahol minden évben közel százan vetnek véget az életüknek.
De még a legnagyobb kilátástalanság közepette sem képes mindenki súlyos fájdalmat okozni a szeretteinek azzal, hogy öngyilkos lesz. Viszont, ha „csak” eltűnik, azzal meghagyja a reményt a családjának, hogy jól van, és egyszer talán még visszatér.
Éjjeli költöztetők
Az eltűnést segítő iparág a kilencvenes években a Japán alvilágból indult el, egyik úttörője pedig Shou Hatori volt. Nighttime Movers nevű cége egy hagyományos költöztető vállalkozás volt, mígnem egy nő azzal a kéréssel találta meg, nem tudná-e a bútoraival együtt őt is eltüntetni. A nő azt mondta, képtelen tovább elviselni a férje adósságát, amivel tönkretette az életüket, ezért új életet akar kezdeni valahol máshol, távol minden régi problémájától. Hatori segített a nőnek, a mindenre kiterjedő költöztetésért 3400 dollárt számolt fel, amivel meg is alapozta vállalkozása jövőjét.
A férfit néhány éve a New York Post szólaltatta meg, Hatori elmondta, gyerekként családjával együtt ő is egyik pillanatról a másikra hagyta ott Kiotó városát egy nagyobb adósság miatt, így pontosan tudta, milyen helyzetben van a tőle segítséget kérő nő. Úgy gondolja, amit tett, jó szándékból cselekedte.
Mára már kialakultak a bevált módszerek a piacon. Jelenleg a legalacsonyabb tarifát 450 dollárra lövik be, a plafon valahol 2600 dollárnál lehet, de felmerülhetnek olyan tényezők is, amelyek felárasak. Például, ha valaki gyerekekkel akar menekülni, vagy adott esetben egy adóbehajtót is le kell szerelni menet közben. De ugyanígy az sem mindegy, milyen messzire akar utazni az eltűnni vágyó.
A távozás sokszor valamilyen pozitív okból történik, például egy új munka, egyetemi felvételi vagy házasság miatt. De sajnos arra is sok példa akad, hogy valaki azért akar eltűnni, mert kirúgták az egyetemről, vagy épp meg akar szabadulni a zaklatójától
– mesélte Hatori már aBBC-nek, és leszögezte: őt nem érdekli, ki miért akar váltani, ha bárki megkeresi, megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe segít neki diszkréten odébb állni.
Aki el akar tűnni, az el is fog
Azért is népszerű megoldás a johatsu lét választása, mert Japánban valójában nagyon egyszerű köddé válni. Hiroki Nakamori szociológusként dolgozik, több mint egy évtizede kutatja a jelenséget, ő vázolta fel a BBC-nek, hogy valójában milyen könnyű dolga van azoknak, akik fel akarnak szívódni.
Japánban egy ATM-ből is bárki felvehet pénzt úgy, hogy később ne legyen visszakövethető, a biztonsági felvételekhez sem lehet csak úgy hozzáférni. A rendőrség pedig nem fog nyomozni, hacsak nincs az eltűntnek köze valamilyen bűnesethez. Szóval a család legfeljebb annyit tehet, hogy rengeteg pénzért felbérel egy magánnyomozót. Vagy vár.
A szociológus kitért a megromlott házasságok problémájára is, amit sokan szintén johatsuval oldanak meg. Mint említette, Japánban mindig is nagyon alacsony volt a válások aránya, ami azonban nem azt jelenti, hogy minden házasság működik. Ellenben sokan azzal tesznek pontot a rossz házasság végére, hogy egyszerűen köddé válnak, így önmagukat és a házastársukat is megkímélik a megalázó válási procedúrától, ami Japánban egyfajta stigmát jelent.
Inkább ez, mint az öngyilkosság
Saita 49 éves, 18 éve döntött úgy, hogy felszívódik és új életet kezd. 2017-ben a Time-nak nyilatkozott az eltűnése körülményeiről. Több étterem üzemeltetéséért felelt „előző életében”, de egy bántalmazó párkapcsolat teljesen tönkretette az életét. Hiába hívta nem egyszer a rendőröket, ők legfeljebb csak felszólították a párját, hogy hagyja őt békén, egyéb intézkedést sosem tettek.
Végül belefáradtam, fogtam a kocsit meg a kutyát és eltűntem.
A johatsu témájának egyik legnagyobb bennfentese egy francia újságírónő, Léna Mauger. A nő 2008-ban hallott először a jelenségről, azóta megszállottjává vált a témának, az ő nevéhez köthető a johatsut legátfogóbban bemutató tanulmány, a The Vanished: The Evaporated People of Japan in Stories and Photographs. A riportkötetben tengernyi johatsut szólaltat meg, a legkülönfélébb emberi sorsokkal.
A könyvből megtudhatjuk, hogy létezik Tokiónak egy olyan negyede, amiről országszerte tudvalevő, hogy eltűnni mennek oda az emberek. Ez Sanya városa, ahova a legtöbb johatsut viszik, és amelyet a japán maffia, a Yakuza működtet. Ők adnak munkát az eltűnni vágyó személyeknek, és arról is gondoskodnak, hogy senki ne jöjjön rá a hollétükre.
A New York Post írása szerint egy ilyen hotelben találkozott az újságíró egy Yuichinek nevezett férfival, aki a kilencvenes évek közepén döntött úgy, hogy hátrahagyja a régi életét. A férfi korábban egy építkezésen dolgozott, mellette pedig beteg édesanyjának viselte a gondját. A kevés fizetés, az egészségügyi kiadások, a lakbér és az állandó stressz azonban teljesen felőrölte, így végül felszívódott.
Képtelen voltam kudarcot vallani az anyám előtt. Ő mindent megadott nekem, én viszont nem tudtam megfelelően gondoskodni róla
– mesélte Yuichi az újságírónak, egyúttal azt is egyértelművé tette, sokkal kegyesebb volt tőle az, hogy felszívódott, mintha végzett volna magával, mert Japánban semmi nem jelent nagyobb szégyent valakire nézve, mint az, hogy egy családtagja öngyilkos lesz. Bár a férfi megszabadult a béklyóitól, de azóta sem boldog Sanyában.
Látod az embereket az utcán, de ők igazából már nem is léteznek. A meneküléssel először csak felszívódunk, itt pedig lassan végzünk magunkkal.
Szintén Sanyában találkozott Mauger egy Norihirónak nevezett, ötvenes éveiben járó férfival, aki közel tizenöt éve hagyta hátra régi életét. A férfi rendszeresen csalta a feleségét, de az igazi bajt az jelentette, amikor kirúgták a munkahelyéről. Utóbbi akkora szégyen volt számára, hogy családjának nem is szólt róla. Minden reggel felkelt, megcsókolta a feleségét, majd elindult munkába, hogy aztán egész álló nap a kocsijában üljön egy parkolóban. A helyzetet aztán egy ponton nem bírta elviselni, így inkább köddé vált.
Nem bírtam tovább. Már tizenkilenc órája kóboroltam, mert régen mindig elmentünk inni egyet a kollégákkal munka után. Aztán mikor végre hazaértem, egy idő után feltűnt, hogy a feleségem és a gyerekeim gyanakszanak. Aztán már színlelni sem tudtam, mert nem jött többé a fizetésem.
Végül a fizetésnapon Norihiro kilépett az ajtón, felszállt egy vonatra, és egyenesen Sanyába ment. Nem hagyott hátra semmilyen magyarázatot vagy búcsúlevelet, el sem köszönt senkitől.
Családja a mai napig meg van róla győződve, hogy az Öngyilkosok erdejébe ment végezni magával.
Kiemelt kép: Jeremy Sutton-Hibbert /Getty Images
