Élet-Stílus

Kisebb vagyont keres a bokszolónő a használt zoknijai eladásával

Forintba átszámolva súlyos százezreket zsebel be havonta az edzésen hordott, összeizzadt zoknik eladásával.

Eleinte csak egy jó heccnek indult, amivel a barátait akarta megnevettetni, de elég komoly üzletté vált Ebanie Bridges ausztrál bokszolónő számára, hogy eladja az edzésein viselt használt zoknijait a rajongóinak – írta a 7News. A Szőke Bombázó néven is ismert 33 éves sportolónő az ausztrál televíziónak elmondta: már hónapokon át kapta az üzeneteket közösségi oldalán, amikor az egyikre válaszolt, hogy megnevettesse barátait.

Az üzenetváltás vége azonban az lett, hogy a brit férfinak 500 fontért, azaz nagyjából kétszázezer forintért adta el egyik használt zokniját. És innen nem volt megállás.

Bridges elmondása szerint volt egy pár zoknija, amiből egy-egy darabot kétezer ausztrál dollárért (440 ezer forint) ) adott el két különböző embernek, és az előző hónapban több mint négyezer dollárt (majdnem kilencszázezer forint) keresett csak a zoknieladásokból.

De nem csak magukat a zoknikat árulja, hanem az azokról készült fényképeket is, darabját száz dollárért (22 ezer forint). De ha ő is látható a képen, a fotók ára jelentős megnő – írta a 7News. A sportolónő elmondta, hogy az egész világról keresik őt az emberek. Bridges hozzátette:

Nem fogok hazudni, elég jól keresek vele.

Az üzlet annyira beindult, hogy egy brit zoknigyártó cég még egy szponzori szerződést is kötött vele, amiből még több pénzt sikerült bezsebelnie.

A kiemelt képen Ebanie Bridges egy 2019 február 8-i bokszmérkőzésen, Sydneyben. Fotó: Gettyimages / Jason McCawley

Ajánlott videó

Olvasói sztorik