Élet-Stílus

Minden egyes nap megszagolta levetett zokniját, csúnya betegség lett a vége

Kórházba kellett szállítani, ahol kiderült, furcsa szokása komoly problémát okozott.

Egy kínai férfi különös szokást alakított ki magának, amit sokan minimum furcsának, vagy akár undorítónak is találhatnak. De, az valószínűleg kevés emberben merülne fel, hogy az akár veszélyes is lehet.

A Fujian tartományban élő férfi ugyanis minden egyes nap, amikor hazaért a munkából, fogta és levette az egész nap hordott zoknijait, és mindkettőt jól megszagolta.

Hogy ezt miért tette, az nem derült ki a kínai sajtóban megjelent beszámolókból. Csak azt tudni, hogy ez a szokása végül kórházba juttatta.

Ezzel a zoknival vége a lábszagnak
A tesztek szerint is búcsút lehet inteni a legkellemetlenebb szagoknak.

A Zhangzhou város egyik kórházába bekerült férfi tüdejét ugyanis gomba fertőzte meg. Az orvosok elmondása szerint a gombás fertőzés a zokniszagolós rutinja miatt alakult ki.

Ugyanakkor hozzátették, hogy a betegség kialakulásában szerepet játszott az is, hogy a meg nem nevezett férfi immunrendszere le volt gyengülve. Az utóbbi időben ugyanis túlságosan keveset aludt, mert késő estig fent kellett maradnia, hogy ellássa kisbabáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik