Élet-Stílus

Egy súlyos baleset után idegen akcentussal kezdett beszélni és balkezes lett egy jamaicai nő

Súlyos agykárosodást szenvedett, az orvosok szerint minden drasztikus változás ennek tudható be.

A most 33 éves jamaicai nő, Deana-Ray Clayton nagyjából egy éve szenvedett súlyos autóbalesetet, miközben egy buliból tartottak hazafelé. Clayton az ütközés következtében beütötte a fejét, két napon keresztül kómában feküdt. A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, de sikerült megmenteni az életét. Clayton két nap után arra ébredt, hogy a jobb szemére megvakult, ez az állapot visszafordíthatatlan. De nemcsak ezzel kell megtanulnia együtt élni.

Egy évvel a baleset után a nő még mindig csak segítséggel tud járni, nem tud teljes munkaidőben dolgozni, ráadásul úgy érzi, hogy teljesen más személy lett az eset után.

Mint kiderült: Clayton a trauma miatt úgynevezett idegen akcentus szindrómában szenved. A nő klasszikus jamaicai akcentussal beszélte az angol nyelvet, viszont miután felébredt a kómából leginkább amerikai akcentussal kezdett beszélni. Egy idő után azonban ezt is elhagyta és ma már egy leginkább britre emlékeztető változatot beszél Clayton, aki saját bevallása szerint magára sem tudja erőltetni a korábbi beszédstílusát.

A kóma után teljesen más ember lettem

mondja a nő, aki a baleset után nemcsak a látását és a természetes, őslakos akcentusát vesztette el, hanem a jobb keze ügyességét is. Clayton az eset után balkezes lett, de nem kellett újra megtanulnia írni például, mivel nem arról van szó, hogy kénytelen volt átszokni a balkezes életmódra, hanem az agykárosodás miatt automatikusan oldalt cserélt. Clayton nagyon elkeseredett, úgy érzi, hogy nemcsak a látását veszítette el, hanem korábbi önmagát is. Az orvosok mindenesetre figyelmeztetik, hogy a teljes felépülés hosszú időt vesz igénybe, akár két évig is tarthat a rehabilitáció.

Stabroek News

Ajánlott videó

Olvasói sztorik