Élet-Stílus

A Konyhafőnök: Fördős Zé nem merte megkóstolni VV Zsuzsu horrorhajóját

Pedig a Való Világ 9 nyertese a gasztroműsort is meg akarta nyerni.

A néhány nappal ezelőtti beharangozóból már kiderült, hogy a Való Világ-győztes Varga Zsuzsanna is feltűnik A Konyhafőnök műsorában, de a VV közösségi oldalán posztoltakból egyértelmű volt, hogy nem sok jóra számíthatnak a séfek.

Ma @akonyhafonokben: VV Zsuzsu elhozza nekünk a horrorhajóját!

– írták a bejegyzésben.

Pedig VV Zsuzsu nagy reményekkel indult, hiszen be akarta bizonyítani, hogy társai hiába cikizték annak idején a konyhai felkészültsége miatt, ő tud főzni. Ennek ellenére már a felkészülés közben összeomlott. A félig főtt krumpliját először fakanállal, majd egy kiszedő lapáttal próbálta meg összetörni, végül inkább egy turmixgépbe öntötte a főzővízzel együtt, de a pulykaszárnya sem sült meg. A séfek elé már sírva érkezett.

Fördős Zé nem is merte megkóstolni az ételét, egyedül abba a bébikukoricába harapott bele, amit VV Zsuzsu a konzervből szedett a tányérba. Pedig Zsuzsu még egy fantázianevet is kitalált az ételének egy kis képzavarral élve: Kis vitorlás a Szőke Tiszán.

Én a Konyhafőnök történetében még nem láttam ennyire rosszul kinéző kaját

– állapította meg Fördős Zé, miután VV Zsuzsu elhagyta a konyhát.

Meglepő módon a három zsűritagból nem szavazta mindenki le. Sárközi Ákos adott egy igent, hogy ne vegye el a kedvét a gyakorlástól.

A bemutató után az ex VV-s azonban továbbra is úgy érzi, hogy csak az idő szűke miatt csúszott ki a kezéből az irányítás.

Az az igazság, hogy lehet ez most nem sikerült, de az a véleményem erről az egészről, hogy tudok, mert tudok főzni.

Kiemelt kép: rtl.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik