Élet-Stílus koronavírus

Tömegjelenetek a tapsoláson: kiborultak a britek

Taps, távolságtartás nélkül.

Az elmúlt hetekben a világ számos országábannálunk is – kialakult a szokás, hogy az emberek esténként tapssal fejezik ki a hálájukat az egészségügyi dolgozóknak. Az Egyesült Királyságban minden csütörtök este 8-kor tapsolnak, és az esemény olyan horderejű, hogy olykor a királyi család tagjai is bekapcsolódnak a köszönetnyilvánításba.

Az elmúlt néhány csütörtök történései azonban komoly dühöt váltottak ki egyesekből: a Westminster hídon és környékén tömegek gyűltek össze a tapsolásra – egyfajta összejövetel alakult ki.

A jelenlevőknek valamiért nem esett le, hogy azzal, hogy fittyet hánynak az előírásokra, és nem tartják be a távolságtartási szabályokat, hozzájárulnak ahhoz, hogy a vírus könnyedén terjedjen, így az egészségügyi dolgozóknak potenciálisan sokkal több munkájuk lesz – épp az őket ünneplők miatt.

Már a legutóbbi csütörtökön is probléma volt, hogy nagy tömeg alakult ki a Westminster Bridge-en, a rendőrséget később meg is feddték, amiért nem figyeltek oda a társadalmi távolságtartás szabályainak betartatására.

Most csütörtökön még komolyabb tömegjelenetek szemtanúi lehettek a „hídfoglalók”. Az interneten terjednek a fotók és a videók az egymás sarkában ünneplő, tapsoló emberekről,

a látvány miatt pedig sokan kiakadtak: a kommentelők nagy része arra hivatkozik, hogy míg ők hetek óta nem találkozhatnak a szeretteikkel, nem mehetnek a játszótérre a gyerekekkel, néhányan pedig a haldokló rokonokat sem látogathatják meg, aközben emberek százai „buliznak” a hídon.

Az alábbi poszt pedig az elmúlt héten került ki:
1. kép: a Westminster híd egy átlagos napon, amikor az emberek tiszteletben tartották az egészségügyi dolgozókat.
2. kép: a Westminster híd tegnap este, amikor az emberek azt gondolták, hogy tiszteletben tartják az egészségügyi dolgozókat.

 

Kiemelt kép: Getty / Alex Davidson / Stringer 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik