Élet-Stílus koronavírus

Senki nem vészeli át ilyen menő módon a bezártságot, mint ez a három angol nyugdíjas

Összeköltöznek.

A koronavírus az Egyesült Királyságban már több mint 100 halálos áldozatot követelt, az elhunytak többsége – csakúgy, mint más országokban – az idősek közül került ki. Így aztán nem kizárt, hogy a brit kormány hamarosan kijárási tilalmat rendel el az érintett korosztályokhoz tartozók számára.

Cseppet sem aggódik emiatt három észak-angliai nyugdíjas, Doreen, Dotty és Carol.

Az idős hölgyek a BBC Breakfast című reggeli műsorban mesélték el, hogy hogyan tervezik átvészelni a mindenki számára megterhelő időszakot. Röviden összefoglalva:

összeköltöznek, sorozatokat néznek, és közben olcsó borokat isznak.

Doreen, Dotty és Carol évtizedek óta a legjobb barátnők, eddig is mindig segítettek egymásnak, amikor valamelyikük gyászolt, elvált vagy egyéb nehéz időszakon ment keresztül. Most is természetes, hogy együtt fogják végigcsinálni.

A három idős nő elmondta: cseppet sem félnek a járványtól, inkább a munkájukat elveszítő fiatalok miatt aggódnak.

Megállapodtak, hogy egy hétig most még mindenki egyedül marad, és ha mindannyian jól érzik magukat, összeköltöznek – már csak az kérdés, hogy melyiküknél rendezkednek be. Egyiküknek kertes háza van, a másiknak viszont Netflix-előfizetése. Márpedig imádják a The Crown (A korona) című sorozatot (aminek amúgy nincs köze a vírushoz, II. Erzsébet királynő uralkodásáról szól).

Amikor az adásban megkérdezték, milyen élelmiszerekből készülnek feltankolni, annyit válaszoltak: olcsó borokból.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik