Élet-Stílus

Vezetékneve miatt nem kapott asztalt az étteremben Csirke úr

Még a Burger King is megszólalt az ügyben.

Az egész úgy kezdődött, hogy a csirkeételeiről híres Nando’s étteremlánc egyik West Yorkshire-i egységébe ellátogatott egy Steven Chicken (azaz Csirke) nevű férfi.

Mivel épp nem volt szabad asztal, megkérdezték, felírják-e a „várólistára”, azaz kívánja-e megvárni, hogy felszabaduljon számukra egy hely. Chickenék éltek a lehetőséggel, és vártak. Amikor azonban ők kerültek volna sorra, váratlanul az utánuk következő csoportot szólították a listáról.

Mint utólag kiderült, a pincérnő azt hitte, csak szívatásról van szó.

A Mirror brit bulvárlap szerint Chicken látta, hogy amikor ők következtek volna, a pincérnő ránézett a lapra, fura arcot vágott, majd szólította a listán a Chickenék után szereplő nevet, és odament kollégáihoz, hogy megkérdezze, melyikük poénkodott. Persze miután kiderült a félreértés, asztalhoz ültették Csirke urat és társaságát.

A legszebb az egészben, hogy Steven Chicken (aki amúgy újságíró az ExaminerLive című lapnál), kitette a Twitterre a sztorit, ahol egyrészt 135 ezer like-ot kapott a poszt, másrészt a Egyesült Királyságbéli Burger King részéről is megjelent egy komment:

Változtassa meg a nevét Steven Whopperre, és meghívjuk egy ebédre.

A kommentek között amúgy is gyöngyszemekre lehet bukkanni: hozzászólt például Steve Fish (Hal), valamint a nem Matt Nurse (vezetékneve magyarul: Ápoló), aki azt írja, kórházakban szokott hasonló élményeket átélni, továbbá Brian Lawless (azaz Törvényellenes), aki rendőr akadémiára jelentkezett ilyen névvel. És hozzászólt Ed Cumming (Orgazmus) is:

Én inkább hadd ne mondjak semmit.

 

 

Kiemelt kép: Getty

„Azt a pillanatot vártam, amikor az orvosnál vagy a bankban úgy szólítanak, hogy Zoltán”
Széchenyi nem lehet bárkiből, a név ékezet nélküli átírására nincs lehetőség és az idegen szavak is kiesnek. Számos oka lehet annak, hogy valaki nevet akar változtatni – néhány személyes történet mellett a szabályokról is szót ejtünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik