Élet-Stílus

„A melleimmel nevettetem meg az embereket” – mondja a meztelenkedő Insta-humorista

Anne Moore a szórakoztatás sajátos módját választotta.

Talán ma már nem sok embert sokkol a tény, hogy a jogászkodás, a taxizás vagy a vízvezeték-szerelés mellett meg lehet élni az Instagram-posztolásból is: celebek és influenszerek százezreinek számára jelentenek megélhetést a fizetett bejegyzések és a milliós nagyságrendű követőbázis.

Anne Moore tartalomszolgáltatása azonban talán még ebben a mezőnyben is kicsit szokatlan: a 23 éves floridai lány az erotikát és a humort próbálja ötvözni a bejegyzésekben. Hogy mennyire humorosak a rövidke videók (semennyire), mindenki döntse el maga,

az üzleti modellre azonban meglehetősen jól ráérzett: az Instagramon 1 millió követővel rendelkezik, és évente nagyjából 100 ezer dollárt (29,5 millió forint) keres azzal, hogy a melleivel viccelődik.

Illetve nem csak a melleivel: szexuális, pornós utalásokkal, a legkülönbözőbb testiséggel kapcsolatos „villámtréfákkal”. Az egyikben például egy nyilvános WC-ben állva nézi (és telefonnal felveszi) magát a tükörben, és rázogatja a melleit, miközben az egyik fülkében valaki pukizik. Ennyi.

Sajnos megmutatni csak néhányat tudunk, mert a filmek többségénél még a 18-as karikát is kevésnek érezzük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Anne Moore (@itsannemoore) által megosztott bejegyzés, Jún 1., 2019, időpont: 3:25 (PDT időzóna szerint)

A Daily Star című bulvárlapnak adott nyilatkozata szerint a legnépszerűbb posztja az volt, amikor olvadó fagyit festett a melleire, a legviccesebb pedig amikor hamburgert és sült krumplit evett a melltartójából (ezzel talán mindent el is mondtunk a humoráról).

Moore emellett mesélt sajátos találkozásáról egy rajongóval: egy idősebb nő egy étteremben odajött hozzá és megrázta a melleit (mármint a sajátját), miután felismerte benne „az ugráló cicijű lányt az Instagramról”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Anne Moore (@itsannemoore) által megosztott bejegyzés, Jún 11., 2019, időpont: 6:25 (PDT időzóna szerint)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik